“Megégett a tűzben az arcom!” – A szigetszentmiklósi diszkótűz túlélője

Zellei Dóra / Meglepetés | 2014. Június 02.
Az a négy évvel ezelőtti parti újraírta a csepeli fiú életét: Efraim már nem a szórakoztatásból él, hanem abból, hogy a fiatalokat tanítja okosan bulizni.

A gimisek gyanakodva figyelik a fiút, aki előadást tart nekik arról, hogyan lehet okosan szórakozni. Pedig nem az írott és íratlan szabályokat ismerteti, hanem a saját történetét mondja el. Hiszen neki is a buli volt az élete – csak ő a másik oldalon állt, a szórakoztatásén. Így pontosan tudja, mitől döglik a légy.

A munkája volt az élete

Rab Efraim Ahmed – a keleties hangzás nem külföldi felmenőkről, hanem csodás karrierről mesél. Művészneve diszkótáncos berkekben pár éve fogalom volt: ha nagyszabású bulit rendeztek Budapesten, ő biztos a színpadon ropta. A tánc volt az élete – annyira, hogy művészneve azóta a személyijébe is bekerült. Napközben azonban csak ez az egzotikum utalt arra, hogy az éjszakában dolgozik. Mindig volt polgári munkája is. Muszáj volt a dupla kereset: szegény családból származik, segíteni szerette volna a szüleit. A vámhivatalnál évekig tűzvédelemmel foglalkozott: ő ellenőrizte a vészkijáratokat. A csepeli fiúnak jól jött a tudása 2010 szilveszter éjjelén…

“Mivel az egész évet végigdolgoztam, aznap estére nem vállaltam el semmilyen munkát – kezdi történetét. – A barátaimmal szórakozni indultuk. Szigetszentmiklósra mentünk, egy olyan helyre, ahol korábban már többször megfordultunk. Kicsit iszogattunk, de nem vittem túlzásba. Bevallom, nem is éreztem magam annyira jól a buliban, hiányzott a barátnőm. Gondoltam, a koccintás után lelépek, indulok hozzá.”

Éjfél után nem sokkal be is ment a tánctérre, hogy elköszönjön a haverjaitól. Akkor vette észre: a plafonon ég a díszítés. A fiúkkal megpróbálták eloltani, de nem sikerült. Neki nem kellett magyarázni, miért: zárt térben a tűz gyorsan magába szív minden oxigént, megfelelő tudás és felszerelés nélkül lehetetlen megállítani.

A poklot is megjárta

“Jól jött, hogy tiszta volt a fejem: megpróbáltunk mindenkit kiterelni – emlékezik Efraim. – Igen ám, de az égéstől vákuum keletkezett, így nem tudtuk kinyitni az ajtót. Miközben feszegettük, eszembe jutott, hogy mi van azokkal, akik az illemhelyiségben vannak. Átvágtam a tömegen, hogy hátramenjek értük. Útközben pár, már a füsttől elájult embert találtam. Addig rángattam őket, míg magukhoz nem tértek. A WC-n szerencsére senki sem volt, így futottam vissza, hogy én is a többiek után menjek. Akkor robbant be a tűz… Néztem magam előtt a lángokat, és pillanatok alatt megértettem: mivel egy pincehelyiségben vagyunk, az egyetlen út, ami engem a szabad levegőhöz juttat, az a tűzön keresztül vezet. Hát magam elé raktam a kezem, levegőt vettem, és belevetettem magam a pokolba.”

Kezdett sötétülni előtte a világ, mire kiért – akkor érkeztek ki a tűzoltók. Fájt az arca, de nem gondolta volna, hogy ekkora a baj. “Amikor az egyik barátom rám nézett, és közölte, meg se moccanjak, amíg a mentősök ki nem érnek, kezdtem sejteni, hogy rosszul festhetek. Egy visszapillantó tükörben megnéztem magam. Sokkot kaptam… Az arcomon, a fülemen folyt le a bőröm, a nyakamon csak hús volt. A kötözőtől kérdeztem először, hogy szerinte mikor fog ez begyógyulni, mikor állhatok újra színpadra. A srác már akkor közölte: nézzek új munka után.”

Gyógyulása egy csoda!

Mint utólag meséli, két mázlija volt: egyrészt az egészséges edzett életmódja, a sport, hogy nem dohányzott, és sok fehérjét evett – ezek mind segítették a gyógyulását. Hiszen az előre beígért másfél hónap helyett egy hét után hazamehetett. Másrészt, hogy egy nagyon jó plasztikai sebész, dr. Pataki Gergely volt aznap a Szent István Kórházban ügyeletes, akinek megesett a szíve rajta: hónapokon át kezelte a magánklinikáján mindenféle speciális terápiával, ingyen. “Fél évvel később már csak krémezni kellett a bőröm, ami félhomályban nem is tűnt sérültnek.

Barátból sorstárs
“Nagy csibész voltam, a tanáraimnak égnek állt a hajuk a nevem hallatán – ismeri el Varga Norman. – Csak a buli érdekelt – addig a szilveszterig, amikor belöktek a villamos alá, ami elvitte a bal karomat… Vissza tudták varrni, de hosszú hónapokat töltöttem kórházban. Tizenhat éves voltam akkor.” Normann azóta a “Mutasd meg te is, mire vagy te is képes” – mozgalom elindítójaként fiatalokat ébreszt rá arra, hogy kellő kitartással elérhetik céljaikat. Amikor hallotta, mi történt Efraimmal, megkereste. “Tudom, min ment át. Kettőnk példája jól bizonyítja, lehet új életet kezdeni!”

Elmentem egy próbamunkára, ám ahogy a színpadon megvilágítottak a fények, rosszul lettem – pánikbeteg lettem. Első körben nem ijedtem meg: mentem más munkát keresni. Nyár volt, gondoltam, kétkezi feladatot biztos találok. Ám a por miatt építkezésre nem mehettem, pedig épületburkoló az eredeti szakmám, a nap miatt pedig még kertet sem gondozhattam. Na ekkor estem igazán kétségbe! Szerencsére a régi munkahelyemen, ahonnan a hosszúra nyúlt betegszabi miatt elbocsátottak, visszavettek gépkezelőnek.”

Nem véletlen, hogy azt az éjszakát azóta sem dolgozta fel: a tárgyalás még ma is tart, így rendszeresen feltépődnek a lelki sebei. Az önsajnálatból gyerekkori barátja, Varga Norman rángatta ki: önkéntes munkát ajánlott neki az egyesületénél. Efraim feladata az lett, hogy élettapasztalatait adja át a fiataloknak – azóta már igazi munkatársként.

“Sokat jelent nekem mindez – ismeri el Efraim. – Újra emberek között lehetek, ráadásul úgy, hogy közben segíthetek. Talán helyre áll a lelki békém, hiszen amióta szakítottunk a barátnőmmel, nem is volt senkim. Nem okolom őt, én voltam az, aki inkább a múlton keseregtem, nem pedig a jövőbe néztem. Még egyszer nem követem el azt a hibát, hogy elmarom magam mellől, aki szeret!”

Efraim és Norman

 

További érdekes cikkeket olvashatsz a Meglepetés magazinban. Keresd a friss számot az újságosoknál!

 

 

Exit mobile version