A színésznők színésznője volt. Gyönyörű, tehetséges, nőies és – sikeres. Natasa, Júlia, Zília, Nyina, Mása – eljátszott mindent, egészen Dürrenmatt öreg hölgyéig. Ruttkai Éva megkérdőjelezhetetlenül a legeslegnagyobbak egyike volt. Már kétévesen színpadra lépett, pontosabban egész egyszerűen fogta magát, és bement oda egy válogatáson. Nem várta, hogy szólítsák, kilépett a fénybe.
Attól kezdve a színház volt a természetes közege, nem mellesleg kicsi korától kenyérkereső foglalkozása. Tudott játszani civilben is, de a szerepek között soha nem veszett el az ember. A nő sem! Magánélete eseményei ismertek, az embernek mégis az az érzése, rengeteg titka maradt. Nem takargatni való titkok, inkább olyan örömek és fájdalmak, amelyek sok, felületesebb érzelmeket megélő ember számára felderíthetetlenek. Latinovits Zoltánhoz fűződő legendás szerelméről sokat írnak ma is, de mintha éppen ez a nagy szerelem tenné lehetetlenné vagy inkább okafogyottá, hogy a nagyon korai és a késői életszakaszokban is kutakodjanak a kíváncsiskodók.
Szülőpár
Visszaemlékezéseiben első szerelmeként egy bizonyos Gustav Fröhlichet említ, vele egy rákoscsabai nyaraláson találkozott. Az illető úgy nyolcéves lehetett, és a nyolcévesek kíméletlenségével alaposan megsértette a hatéves kislányt. Már a Vígszínház üdvöskéjeként, egy este édesanyjával elment a Művész Színházba, hogy megnézzék a Rettenetes szülők című előadást Várkonyi Zoltán rendezésében. Ruttkai Évát lenyűgözte a fiatal Gábor Miklós alakítása. De nem csak az alakítása. “Ez férfiban olyan, mint én nőben” – súgta oda az édesanyjának, már akkor meglátta a nála nyolc évvel idősebb, huszonnyolc éves színészben a férjet. Aki egyébként akkor még másnak a férje volt.
Kevesen tudják, de Gábor Miklósnak volt egy rövid és sikertelen első házassága Rákosi Mária színésznővel. Ruttkai Évával 1950-ben házasodtak össze, két évvel később született meg lányuk, Juli, akit mindketten imádtak. Házasságukról, annak kudarcáról nem csak a gyermekükre való tekintettel nem beszéltek sokat. Két jó ízlésű emberről van szó, akik művészként is életük végéig tisztelték egymást, és soha nem felejtették el, hogy anyaként és apaként a másik pótolhatatlan. Bár mindenki a Ruttkai-Latinovits szerelem eseményeit ismeri, mégis Gábor Miklós életében jelent meg először valaki. 1958-ban a Figaro házasságában együtt játszott egy ragyogó szemű fiatal színésznővel, akibe beleszeretett. A kapcsolatot két oldalról is titkolniuk kellett, hiszen Vass Éva férje a híres rendező, Bán Frigyes volt. Gábor Miklós Ruttkai Évát Saskia, Vass Évát Hendrikje néven emlegeti naplójegyzeteiben, Rembrandt két felesége után.
| Gábor Miklós és Ruttkai Éva |
Bárányka
A boldogtalan és éppen betegségből lábadozó Ruttkai Évát színházigazgató bátyja hívta Miskolcra vendégszereplésre. A híres fővárosi művésznő partnere egy fiatal, ám igen tehetséges színész lett, bizonyos Latinovits Zoltán. Az Ilyen nagy szerelem beállító próbáján villámcsapásként érte őket az érzés. A színésznő később sokszor felidézte ezt a bizonyos első pillanatot, amikor a színpad másik végéből a saját tekintete nézett vissza rá. Jött az előadás, utána az éjszakába nyúló séta Miskolc romantikusnak kevéssé mondható utcáin és közös grogozás egy kiskocsmában.
Másnap, amikor Ruttkai Éva vonatra szállt, egy szerelemtől bódult fiatalember ugrott fel utána a vonatra, kért, ígért, hebegett, habogott, utazott vele egészen Hatvanig. Virágot vitt neki, egy csöpp mackót és egy báránykát. Ezeket tudta megvenni reggel Miskolcon. Ilyen érzésnek nem kell sokáig érlelődnie. Jön, és lehetetlen ellenállni neki. És ők nem is igen akartak. A színésznő, amint leszállt Budapesten a vonatról, a rá várakozó férjének elmondta, mert nem akarta és nem is tudta titkolni: “Szerelmes vagyok”.
A külvilág nem tudott semmit, vagy legalábbis keveset. Jöttek-mentek a titkos üzenetek, az álneveken írt bolondos cetlik Miskolc és a főváros között. Közben Várkonyi Zoltán a Rómeó és Júlia bemutatójára készült – egyelőre a Rádióban. A szereposztás biztos pontja Ruttkai Éva, de ki legyen Rómeó? Állítólag maga a színésznő ajánlotta a szerepre az ő Rómeóját, de biztosak lehetünk benne, hogy addigra már azzal is tisztában volt, milyen hatalmas művésszel sodorta össze a sors. Erre fokozatosan rájöttek mások is. Egyre többen.
1963-ban mutatták be a legendás Rómeó és Júlia előadást, közös munkáik közül az egyik legemlékezetesebbet. Ruttkai Évának mindig is szerepálma volt Shakespeare hősnője. Akkorra már pontosan tudta azt is, hogy a férfi, akihez élete legmeghatározóbb kapcsolata fűzi, több mint színész. Színházteremtő, gondolkodó és minden, ami ezzel jár: lázadó, érzékeny, türelmetlen, dühös, kiszámíthatatlan. “Szenvedélyem az igazságkeresés. Káros szenvedélyem a dohányzás, meg az, hogy tehetségtelen, ezért rosszindulatú emberekkel összeférhetetlen vagyok” – mondta egyszer, ez a két mondat nagyon sok mindenre magyarázatot ad.
| Szerelmes szövetség
“Én őbenne és ő énbennem igazi társra talált. Ezért nem tudtunk elszakadni egymástól. Elszakíthatatlan volt a mi szenvedélyes nagy szövetségünk. Hogy segítettük egymást? Pontosan úgy, mint a gyereknevelésben. Nem úgy, hogy az ember megmondja, mit csináljon a másik, nem! A létezésünkkel segítettük egymást. Az ember reggeltől estig harcol, választania kell jó és rossz, tiszta és mocskos között s egy színészpár azért nagyszerű, mert nem lágyan összeboruló két ember, hanem két harcos, akik vállukat összevetve küzdenek. Ez nagyon nagy dolog! Zoli nekem zászlóm volt és védelmezőm.” |
Elismerések, csalódások
Évek teltek el, mire összeköltözhettek, újabb évek, míg felépült közös otthonuk. Közös munkáik között könnyed darabok és nagy drámák mind megtalálhatóak. A televízió mostanában többször műsorra tűzi az Alfa Rómeó és Júlia című filmet, és nincs olyan év, hogy ne láthatnánk őket az Egy magyar nábob Szentirmay Rudolfja és Eszéki Flórájaként. A Latinovits-életmű talán legfontosabb darabjában, a Szindbádban is együtt dolgoztak. A vígszínházi Ványa bácsi végén a nézők néma csendben mentek még a ruhatárba is.
Kettősük nem azért volt olyan átütő, mert az életben is egymáshoz tartoztak, hanem mert két nagy művész állt a színpadon. Ám míg Ruttkai Évát elismerések özöne árasztotta el, Latinovitsot sokszor és sokan megakasztották. Hatalmas szerepeket játszott, új dimenziót adott Ady vagy József Attila verseinek, de mindez nem volt elég mondjuk egy Kossuth-díjra. Azt már csak jóval halála után, posztumusz kaphatta meg. Mégsem az elismerés hiánya, inkább az értetlenség keserítette a művészt, az, hogy nem bontakoztathatott ki minden benne rejlő képességet.
| Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán |
Ő maga is szenvedett attól, hogy gyakran szerelmén vezette le a keserűségét, vele volt igazságtalan mások helyett. Kapcsolatuk pont olyan hullámzó volt, mint másoké, csak náluk
nagyobb volt a vihar, magasabbra csaptak a hullámok. Nem sokkal a színész halála előtt megint különváltak. Hiába tudták, hogy ők ketten elválaszthatatlanok, mégis megpróbálták letépni magukat a másikról. Latinovits hirtelen úgy érezte, meg kellene nősülni, családot alapítani, ezért gyorsan eljegyzett egy fiatal színésznőt, Csongrádi Katát. Ilyen sebeket ejtettek egymáson.
De a Bozzi úr bemutatóján már újra együtt voltak, nem is lehetett másképp. Azon a júniusi napon, 1976-ban, Ruttkai Évának a Pesti Színházban tévéfelvétele volt. A beígért közönség helyett, szervezési hiba folytán legfeljebb ha negyvenen lézengtek a nézőtéren, és amikor kiderült, hogy az utolsó tíz percet technikai hiba miatt meg kell ismételni, a fegyelmezett Ruttkai kiabálni kezdett: “Ha a színház ilyen, és ezt megteszik az emberrel, akkor én nem akarok élni!…” Ez történt este nyolc órakor. Latinovits Zoltánt a hét óra negyven perces vonat ütötte el. A színésznő negyvenkilenc éves volt ekkor. Élete végéig tiltakozott, ha az “öngyilkosságról” kérdezték. “Azt az állapotot, amiben volt, jól ismerem, ilyenkor mindig fognom kellett őt, nem tudta, hol a mélység, hol a veszély. Fogni kellett.”
Élete végéig megőrizte magában, magának és maga körül ezt a kapcsolatot. Ami utána történt, keveset számít.
Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:
Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! |