13 évet kapott a nevelt lányát megerőszakoló férfi

nlc | 2014. Június 25.
Éveken át szexuálisan molesztálta a gyereket, az anya pedig erről mindvégig tudott.

Tizenhárom év fegyházbüntetéssel sújtotta jogerősen a Szegedi Ítélőtábla azt az 56 éves dunaföldvári férfit, aki éveken át szexuálisan molesztálta nevelt lányát. A gyerek anyja, aki a történtekről mindvégig tudott, kiskorú veszélyeztetéséért 2 év, 4 évre felfüggesztett börtönt kapott.

A juhászként dolgozó férfi az akkor még csak 9 éves kislányt kezdte molesztálni, amikor pedig a 30 kilós gyerek tiltakozni próbált, a 130 kilós nevelő apa szidalmazta és megverte. Előbb csak alkalmanként, majd később heti rendszerességgel követett el szexuális erőszakot. A kislány mindig próbált védekezni, de az általában ittas férfi megverte, hol nadrágszíja csatos felével bántalmazta, hol pedig egy kampós bottal kényszerítette arra, hogy feküdjön az ágyra.

A gyerek már az első szexuális zaklatása után, majd később is szólt anyjának a vele történtekről, de azt a választ kapta, hogy “hagyd rá, ne foglalkozz vele, majd abbahagyja”, sőt a későbbiekben sem fékezte meg a párját.

Ráadásul a szülők súlyosan elhanyagolták a gyereket, tanulmányi eredményével egyikük sem foglalkozott, az iskolával a kapcsolatot nem tartották. Előfordult, hogy egy egész hétre magára hagyták, neki kellett ellátnia a ház körül az állatokat, ő takarította a házat, magára mosott, és – ha volt miből – főzött. Nem hagytak nála pénzt ennivalóra, ezért gyakran a szomszédok segítették ki pénzzel, élelemmel.

A gyerek bántalmazásának akkor lett vége, amikor végső kétségbeesésében – rendkívül kimerült, érzelmileg teljesen összetört állapotban – két éve megjelent a polgármesteri hivatalban, és segítséget kért, mivel nem mert hazamenni.

Exit mobile version