Misi pár lépést lemaradt az utcán. Szembejött vele egy bácsi, és kedvesen ráköszönt:
– Szia!
Misi visszaköszönt:
– Szia!
Aztán előreszaladt hozzám, és elmesélte ezt mint valami izgalmas kalandot.
– Az előbb találkoztam egy bácsival! Azt mondta, hogy “Szia!” És én visszaköszöntem, hogy: “Szia!” Én úgy köszöntem, hogy – itt Misi elvékonyította a hangját –: “szia!”, ő meg úgy köszönt, hogy – ezt Misi mélyre változtatott hangon mondta –: “szia!”
Nagyon szeretem, ahogy Misi mesél. A leghétköznapibb esetet is képes lebilincselően elmesélni, annyi beleéléssel és olyan színesen adja elő. Már az is briliáns, ahogy felépíti a mondandóját.
– Volt két torta – számolt be például a negyedik születésnapjáról a nagymamának. – Az egyik csokis, meg a másik is csokis.
Misi az egész életet úgy éli meg, mint egy mesét. Mindig változik, hogy épp kicsoda ő, hol Misi mókus, hol Luke Skywalker. Igyekszik mindenki mást is bevonni a mesébe, a múltkor például a feleségemre osztotta Leia hercegnő szerepét, akit ő mint ifjú Jedi a lézerkardjával kiszabadít.
– Itt vagy, Leia hercegnő? – nyitott be hősiesen a vécébe.
– Ne, Misi, ne gyere be! – sikoltozott Leia hercegnő.
A többi szereplő sajnos nem mindig veszi a lapot. Misi meséi gyakran játszódnak az űrben, egy messzi-messzi galaxisban. Ilyenkor nagyon jól érzékelteti a távolságot meg az ottani méreteket.
– Ez Angry Birds Space-ben volt – meséli –, ami nagyon messze van. Úgy kell menni, hogy villamossal, busszal, trolibusszal, trolibusszal, megint villamossal. Volt ott egy nagy csúzli, de nem sikerült kilőni. Mert ahhoz egy nagyon erős ember kell. Például te meg én. Mert te meg én együtt nagyon erősek vagyunk.
Sajnos Misi meséit általában csak töredékesen tudom feljegyezni, nemcsak azért, mert nagyon gyorsan peregnek bennük az események, hanem azért is, mert Misi peripatetikusan mesél, mint az ógörög filozófusok. Fel-alá szaladgál mesélés közben, úgyhogy nem mindig tudom követni, a szó szoros értelmében lemaradok a fordulatokról. Legtöbbször csak foszlányokat hallok Misi meséiből:
“Volt egyszer, hol nem volt, volt két kis kisoroszlán. Az egyik kisoroszlán elment állatorvoshoz. Mert mérges gombát evett… a Lencsi!”
“– Kisvakond, te hívtad a mentőket?
– Én hívtam, mert a kis hóember barátom megfázott a nagy melegben, a jó kis melegben.”
“Ritkán jöttek szembe mérges kígyók, szerdán és csütörtökön, de pénteken nem.” Misi nagyon szereti a mozgalmas történeteket, talán ezért tetszik neki annyira a focivébé is. Teljes vébélázban ég. Nem is annyira a meccsek érdeklik, inkább a közvetítés, a mesélésnek ez a nagyon színes, érzelmekkel fűtött formája. Míg én bent drukkolok a tévé előtt, ő kint a kertben futkos fel-alá egy gumilabdát rugdosva, és sportriportes lelkesedéssel meséli, hogy mi zajlik a pályán:
– És nagy izgalommal elcsúszott! Roberto! Roberto! Feltámadt! Cavani beütötte a labdát Roberto fejébe! És sárga lapot kapott. Úgyhogy bedobással jönnek az afrikaiak. Robertót már megint ápolni kell. Nem baj! Mert adtak neki még életet! Roberto! Újra feltámadt! Most adtak neki zöld lapot…
|
Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:
Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! |