Jogszerűtlen az óvodai nyári szünet

nlc | 2014. Július 18.
Panaszkodnak a szülők, mert nem tudják megoldani a kicsik elhelyezését nyáron.

Az óvodák általában négy-öt hetes nyári szünetet tartanak, ilyenkor nem fogadnak gyereket, nagy gondot okozva ezzel a kisgyermekes szülőknek. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint azonban az óvodai ellátásnak egész nyáron folyamatosnak kell lennie; alapesetben nem szabad nyári szünetet elrendelni, csak az épület teljes felújítása esetén, és akkor is biztosítani kell máshol a gyermekek ellátását – írja a Magyar Nemzet. A hatályos jogszabályok szerint ugyanis az óvodai nevelési év szeptember 1-jétől augusztus 31-ig tart, és ez nem korlátozható helyi rendelettel sem.

Más a helyzet a bölcsődékben, ahol a nyári szünet idejére az önkormányzat biztosíthatja ugyan a napközbeni ellátást, de ez nem kötelessége. Azonban a fenntartónak minden évben március 31-ig tájékoztatnia kell a szülőket a nyári nyitva tartás rendjéről – hangsúlyozták az államtitkárságnál.

Exit mobile version