Varró Dani: Minden verseny

Jancsi fiam, aki lassan betölti a kettőt, minden kisfiús rosszcsontsága mellett meglehetősen széplelkű. Például ha virágokat pillant meg az út mentén, ennek mindig nagyon megörül.
– Vijágot! – mondja lelkesen, és szed.
– Szedjetek virágot! – mondja ellágyulva a feleségem ilyenkor, mert kevés az ilyen szép és önfeledt pillanat a gyereknevelésben.
– Az nyer, aki több virágot szed! – rikkant erre Misi, és nekiáll két marokkal tépkedni a virágokat.
Misi imád versenyezni. Legjobban azokat a játékokat szereti, amelyekben lehet vezetni meg elhúzni, meg rekordot dönteni. Egyik kedvenc játéka például a létrás játék, amelyben 1-től 100-ig meg vannak számozva a mezők (talán ezért is szereti annyira, mert Misi imádja a számokat), és ha az ember létrára lép, akkor azon fel lehet mászni, viszont ha kígyóra lépünk, akkor lenyel a kígyó, és visszacsúszunk. Én általában kígyóra lépek, Misi meg majdnem mindig létrára, úgyhogy hamar elhúz.
– Nagyon elhúztál, Misi – csóválom a fejem, és Misi büszkeségtől dagadó kebellel helyesel:
– Nagyon elhúztalak, Papa!
Misinek minden verseny. Egyszer például segített borsót fejteni a feleségemnek. Én a szomszéd szobában munkálkodtam valamin, és egyszer csak meghallottam, hogy Misi lelkesen közvetít:
– A borsók vezetnek! A héjak lemaradtak!
Misi saját magával is folyamatosan versenyben áll. A legkülönfélébb versenyszámokban méreti meg magát.
– Azt hiszem, nagyon sokat aludtam – mondta egyik reggel. – Majdnem rekordot döntöttem! Hatszázmillió-kétszáztizenötmillió-hétezer-százegyet kellett volna aludnom, de eggyel kevesebbet aludtam.
A múltkor a cipővételnél különverseny alakult ki Misi jobb és bal lába között.
– Na, jobb láb, bal láb! – mondtam katonásan, mert sietni kellett, és ebben a sorrendben el is kezdtem feladni Misire a cipőt, aki persze egyedül is tudna cipőt venni, ha akarna, és nem volna mindig valami sokkal égetőbb dolga éppen.
– Nem, először a bal láb! – reklamált Misi, és kihúzta a jobb lábát a nagy nehezen feladott cipőből. Sóhajtottam egyet, és feladtam a bal lábára a bal cipőt, és csak azután újra a jobbat jobbra.
– A bal láb győzött! – ujjongott Misi. – A jobb láb lett a negyedik.
Szóval Misinek minden, de minden verseny. Nyáron egy hónapig külföldön voltunk, és az ottani lakás az ötödiken volt. Elég pici volt a lift, úgyhogy a feleségem, aki sokkal fiatalabb és fittebb, mint sajnos én, általában gyalog tette meg ezt az öt emeletet, amíg mi hárman, fiúk lifteztünk. Misi nagyon élvezte, hogy a lift sokkal gyorsabb, mint anyu gyalog, ráadásul a liftből remekül lehetett követni, hogy anyu hogy igyekszik fölfele vagy lefele a lépcsőn, “de hiába”, ahogy Misi fogalmazott. Misi alig várta, hogy megálljon a lift, gyorsan kilökte az ajtót, és diadalittasan felkiáltott:
– Mi győztünk!
Egyszer a lift talán kicsit később jött, vagy a vita húzódott el Misi és Jancsi között, hogy ki nyomja meg a gombot, mindenesetre mikor kiléptünk a liftből, a feleségem már ott várt minket széles mosollyal.
– Én győztem! – mondta a feleségem.
– Ez nem volt verseny – közölte Misi.