“Ugye dolgozol karácsonykor? Te vagy az egyetlen, akinek nincs családja!”

Baranyai Enikő | 2014. Szeptember 02.
Egy gyermektelennek nem lehet magánélete?!

Kamaszkoromban imádtam az Aludj csak, én álmodom című filmet. Biztos azért, mert szuper-romantikusnak tartottam, játszott benne Sandra Bullock, és olyan csodálatos limonádé történet volt, amiben a főhősnő Firenzéről álmodozik. Felnőttként is láttam már párszor a filmet, de sokkal inkább érzek iróniát, amikor nézem, mintsem kerülök “Boldogan élnek, míg meg nem halnak!” hangulatba.
Emlékeztek arra a jelentere, amikor Lucyt körbeudvarolja a főneke, hogy bár hálaadáskor is dolgozott, és a szilveszter is az övé lesz, de vajon elvállalná a karácsonyt is? Merthogy Lucy az egyetlen, akinek NINCS CSALÁDJA.

Vannak ugyan barátai, egy macskája, és egyedül is egész boldogan éldegél a kis lakásban (jó, oké, aztán megismeri Petert), de valami mégsem kerek. Mert akinek nincs családja, annak élete sincs, legalábbis Lucy családos kollégái, na meg a forgatókönyvírók szemében.

Annyiszor hallom, hogy “addig nem tudod, mi az igazi szeretet, amíg nem szültél!” Vagy azt, hogy “Ó, de jó neked, hogy egyedül el tudsz utazni! Bezzeg mi tíz éve nem voltunk nyaralni. Tudod a gyerekek…” További kedvencem még ez: “Sajnos más nem tud bevállalni esti munkát, mert neki gyermeke van.” És ennyivel el is van intézve a dolog: neki gyermeke van.

Szerintem ez a viselkedés pont annyira kirekesztő, mint az, ha egy nőtől megkérdezik az állásinterjún: “És mikor a jön baba?” Vagy nem veszik fel, mert négykor rohannia kell a bölcsibe. Érzem én a kettősséget, de attól, hogy a gyermektelen nők nem rohannak a bölcsibe, még lehet magánéletük. Nem kimeríthetetlen energiaforrások ők sem.

És most eszembe jut egy másik filmrészlet, amelyben a negyvenéves, szingli tornatanárnő körbeküldi a meghívót az összes barátjának, és közli: megházasodik saját magával. Nyilván hollywoodi marhaság ez is, de magát a felvetést, hogy egy nő szeret(het) egyedül élni, vagy csak úgy “simán” párkapcsolatban, gyűrű és gyerek nélkül, nem kell úgy kezelni, mintha ufót látnánk elsuhanni Angyalföld és Zugló között.

Az egész csakis arról szól, hogy mennyire fogadjuk el a másik életét és értékrendjét. Ha egyszer megértjük, hogy megannyi (még) gyermektelen Lucy számára az a fontos, hogy egyedül rója a köröket a Margitszigeten, vagy hegyet másszon, főzzön, olvasson, kutyát vegyen, napozzon, anyukájával vásároljon, vigyázzon az unokahúgára… míg az anyukáknak az, hogy időben odaérjenek a bölcsibe, talán azt is meggondoljuk, hogy karácsonykor újra megkérdezzük az iroda Lucyjától: “Ugye bevállalod? Neked nincs családod!”

Exit mobile version