“Kattintásvadász, rosszindulatú firkászok” – így reagált a Morning Show cikkünkre

Bakóczy Szilvia | 2014. Szeptember 03.
Ahogy azt hétfőn megírtuk, aznap reggel a Class FM Morning Show című műsorában ízléstelenül viccelődtek egy, a hétvégén történt nemi erőszak apropóján. Azóta reagált a fél magyar sajtó is, többek között a nol.hu, a hvg.hu, a 444.hu és az Index bloggere. Mi történt még? Összefoglaló.

Kedden a műsorvezetők (Sebestyén Balázs, Rákóczi Ferenc és Vadon Jani)  reagáltak hétfői cikkünkre,  majd a műsor honlapján egy közlemény is megjelent: 

“Reakció a rosszindulatú, kattintásvadász újságírók cikkeire
Balázsék reagáltak a tegnap este megjelent rosszindulatú cikkekre, amikben – a Morning Show csapata szerint – az újságírók kiforgatták a hétfő reggeli adásban elhangzottakat. A megerőszakolás a műsorban nem volt poén tárgya, sőt a műsorvezetők még a szervezők felelősségét is felvetették. A gólyatáborok többségéről alkotott véleményüket egyébként a betelefonálók is igazolták. Szerencsére hallgatóinkat még a like- és kattintásvadász, rosszindulatú firkászok sem tudják megvezetni. Azt reméljük, hogy a magukat újságírónak nevező egyének hasonlóan hangzatos szalagcímeket írnak majd akkor is, amikor adakozásra vagy jótékonykodásra kell buzdítani.”

Ehhez képest

Tény, hogy a honlap műsort beharangozó blokkjánál a “Megerőszakoltak egy lányt péntek éjszaka egy fonyódligeti gólyatáborban” téma mellett olyan illusztráció szerepel, amelyen isznak, hánynak, és közösülnek.

Tény, hogy a műsorban magát a szexuális erőszakot “káreseményként” emlegették, nevetés kíséretében.

Tény, hogy az első perceket kivágások nélkül, szó szerint idéztük.

Tény, hogy a többi idézet is szó szerinti, ezeket elolvasva (vagy meghallgatva)  mindenki eldöntheti, hogy a műsorvezetők összemosták-e az erőszakot és az önkéntes szexet vagy nem, illetve hogy poénkodtak-e az erőszak apropóján vagy sem.

Tény, hogy a fél magyar sajtó reagált, és hasonló kritikát fogalmazott meg. Ettől még persze elképzelhető, hogy a Nők Lapja Caféhoz hasonlóan mindannyian tévednek, és fölérendelik a kattintásvadászatot mint mindenek felett álló célt a tényeknek és annak a feladatnak, mely szerint egy újságírónak kötelessége minden olyan ügyben megszólalni, amely kiszolgáltatott személyt vagy közösséget sért.

És igen, tény az is, hogy ezektől függetlenül, amikor a műsorban néha sikerült komolyra fordítani a szót, a műsorvezetők elítélték az erőszakot. Szintén az olvasókra bíznánk, hogy a fent taglalt problémák miatt ez hiteles-e vagy sem.

Reakciók a sajtó és az ELTE részéről

A nol.hu és a hvg.hu visszautasította Sebestyénék szenzációhajhászásra vonatkozó kritikáját. A hvg keddi cikke ezzel a mondattal zárul (az érintett egyetem első állásfoglalására utalva): “Várjuk a rádióadó közleményét, hogy “a verbális erőszak a Class FM szervezett műsorától függetlenül történt”.

A Népszabadság megkereste a Class FM két vezetőjét, Turi Árpád vezérigazgatót és Tiszttartó Titusz programigazgatót azzal a kérdéssel, egyetértenek-e a műsorvezetők viselkedésével, stílusával, illetve ha nem, akkor terveznek-e bármilyen munkajogi lépést. Kérdéseikre még nem kaptak választ.

Közben (ahogy arról mi is beszámoltunk) az ELTE is kiadott egy újabb közleményt. A gólyatáborok eddigi rendszerét felülvizsgálják, több emberrel szemben is fegyelmi eljárás indul, két kar hallgatói önkormányzatának elnökségét pedig felfüggesztették.

Exit mobile version