Vakvezető kutyát mérgeztek meg

nlc | 2014. Szeptember 16.
Az ismeretlen elkövető kegyetlenül végzett a kétgyermekes családanya négylábú segítőtársával.

Megmérgezték Rustyt, a vakvezető kutyát, halála előtt borzasztó kínokat élt át. A boncolás beigazolta a gyanút, hogy a hűséges állatot megmérgezték. A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola 500 ezer forint nyomravezetői díjat ajánl fel annak, aki a rendőrség nyomozását érdemben segíteni tudja.

A megrendítő tragédia még júliusban történt, de az eljárás érdekeit is szem előtt tartva csak most lehetett nyilvánosságra hozni a mérgezés tényét. “A brutális bűntett áldozata Tóthné dr. Kiss-Orosz Mária is, aki vaksága miatt a kitűnően képzett vakvezető kutyának a segítségével élte az életét. A verpeléti asszonyt Rusty biztonsággal elvezette bárhová. Együtt jártak dolgozni Egerbe, a gyerekekért az iskolába, sportolni, sőt munka mellett egyetemi előadásokra is. A nyár elején még Rusty vezette gazdáját a rektor színe elé a Miskolci Egyetem diplomaátadó ünnepségén: “együtt lettek doktorok” – olvasható a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány közleményében.

Az alapítvány arra is felhívja a figyelmet, hogy az anyagi kár is jelentős. A vakvezető kutyák kiválasztásának, hosszú képzésének és leendő gazdájukkal közös tanításának költsége több mint 2 millió forint, amelyet állami támogatás nélkül, magánadományokból kell előteremteni. A vak gazda a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolától ingyen kapja a vakvezető kutyát, de hónapokig tartó kemény munkával tanulnak meg együtt közlekedni.

Az alapítvány jogásza szerint a tettes, ha kézre kerül, akár 3 évet is kaphat.

Exit mobile version