“»Nem értem. Miért? Én ilyet még soha nem láttam!« – mondogatta végig, míg bevásároltunk az éjszaka közepén. Hajléktalan. Éjszakánként jár be olvasgatni. Csak beugrottam hazafelé venni valamit, és nem tudtam otthagyni. Odamentem és megmondtam, hogy most akkor bevásárolunk! Bármit, amit szeretne. Soha nem láttam még embert ennyire értetlenül állni és csodálkozni azon, ami történik. Én hatódtam meg a legjobban, ahogyan félve pakolgatott be a kosárba, és még akkor sem értette, hogy miért segítek. Nem akarom magam most sem piedesztálra emelni, de ezt nagyon sokan megtehetnénk! Legyen ez az új »challange«, és legyen az a menő, aki képet tölt fel arról, hogy bevásárolt egy rászorulónak! Bárki legyen is az. Osszátok meg, kérlek, és hajrá! Köszönöm!”
Így hangzik az Ice Bucket Challenge után az az ötlet, aminek talán több értelme van. A felhívás a Facebookon olvasható, mostanra nagyjából 1700 lájkkal és megosztással, mellette a kép a hajléktalannal. Szerencsére már eltűntek azok a posztok, amikre ez most hajaz: amikor bárki, aki kedvet érzett rá, nyakon öntötte magát egy vödör jeges vízzel. Persze az alapötlet ott is jó volt, az amerikai ALS-kutatásért dolgozó Alapítvány (ALS Association) pedig a spontán kampánnyal egyes becslések szerint 40, mások szerint 100 millió dollárral lett gazdagabb, ráadásul sokan megtudták, mi fán terem az a bizonyos betegség. Viszont egy idő után nagyon idegesítő volt, és a tréfálkozók egyre kevésbé tudták, miről is szólna ez elvileg.
Bár egyelőre nem tudni, mennyire lesz ez a mostani felhívás sikeres, de ha már csak egyetlen rászorulónak lesz pokróca, könyve, kávéja vagy étele, biztosan nem történt hiába. Ráadásul úgy tűnik, a kezdeti Facebook-poszt máris követőkre talált. Íme a másik:
“Ábrahám Sándor 55 éves, nyugdíjas, hajléktalan. A Lövőház utcában egy padon él. Néha szoktam vinni neki egy szendvicset. Legutóbb, amikor találkoztunk, zuhogott az eső. Bőrkabátja teljesen átázott. Vittem neki egy szendvicset, megköszönte, de azt mondta, hogy inkább egy könyvre lenne szüksége. Valóban mindig olvas. Hát meg egy pokróc is jól jönne, de azt hagyjuk. 12-én jön a nyugdíja, csak addig kéne. Na, ma vittem neki könyvet, műanyag fóliát, plédet, és arra gondoltam, hogy a nagy kihívások korát éljük.”
A posztoló néhány ismerősét személy szerint is megkérte arra, hogy 48 órán belül ők is vásároljanak be, vagy segítsenek egy-egy rászorulónak.
Persze mindenki maga dönti el, tud-e, akar-e egy ilyen ügy mögé állni, akar-e adományozni, és ha igen, milyen formában. De ha valakinek van rá lehetősége, terjessze ezt, és/vagy vegyen benne részt.