Futár: az új útvonaltervező tényleg segít a budapestieknek?

B.Sz. | 2014. Szeptember 23.
Kijött a BKK új mobilalkalmazása. Állításuk szerint a Futár az évtized legjelentősebb tömegközlekedési fejlesztése, percre pontos forgalmi tájékoztatással, és ez mostantól az okostelefonunkról is elérhető. Mivel elég sokat járjuk a várost tömegközlekedéssel, leteszteltük.

Mi már annak nagyon örültünk, amikor oly hosszú várakozás után a megállókban elhelyezett első táblákon megjelent a pontos információ arról: mikor jön a következő jármű. Most itt a következő remek újítás: a Futár Utazástervező a Budapesti Közlekedési Központ okostelefonokra és tabletekre szabott alkalmazása.

Múlt péntek óta letölthető, és “valós idejű útvonaltervezést” ígér, ami szuperül hangzott elsőre. A járművekre beszerelt műholdas nyomkövetőknek köszönhetően ugyanis a Futár, azaz a Forgalomirányítási és Utastájékoztatási Rendszer percre pontosan tudja, merre is jár a következő busz, troli vagy villamos. Mostantól viszont nemcsak a megállókban olvashatjuk ezeket az információkat, a mobilos alkalmazással akár a sarki boltban vásárolgatva is megnézhetjük, mikorra siessünk ki a megállóba, hogy elcsípjük a járatunkat.

Hiszen jelzi, hogy mikor indul a következő, és nem mellesleg azt is tudhatná, hogy érdemes-e egyáltalán a szokott útvonalon hazamenni, vagy az esti dugó miatt most reménytelenül hosszú lesz az út. Maga a térkép korrekt (leszámítva, hogy a kerületeket nem jelöli), de az már előre látszott, hogy a forgalmi helyzet sajnos nem derül ki belőle. Sehol semmilyen zöld vagy piros csík, pedig a többi dugófigyelő alkalmazás szerint azért itt-ott bizony állt a város abban a pillanatban is, délelőtt. Ettől függetlenül, mi a teszt előtt még optimisták voltunk: minek ide forgalmi helyzetet ábrázoló térkép, amikor a műholdas kapcsolat miatt az alkalmazás úgyis kiírja majd a hajszálpontos menetidőt?

1. Teszt délben

A kérdés nagyon egyszerű: mennyi idő alatt jutok el az új alkalmazás szerint a Kolosy tértől a Szent Gellért térre, és mennyi a valós menetidő? Az indulóállomást nagyon gyorsan ki lehet választani, hiszen az alkalmazás látja, hol vagyunk, de más címet is könnyen be lehet vinni, akár úgy is, hogy előhozzuk a térképet, és hosszan rányomunk a kiszemelt helyszínre. A kezelőfelületet máris kezdjük megszeretni, kifejezetten felhasználóbarátnak tűnik, és ez nagy szó. Ezután felajánl hat opciót, az összeset, ami csak létezik: a komptól a troliig. Mindegyik működik, még trolival is oda tudnék jutni, igaz, kétszer kellene átszállnom, egy csomót kellene gyalogolnom, összesen 83 perc lenne a teljes út. Inkább a busz! A menetidő az applikáció szerint 24 perc lesz.

Eredmény: 28 perc alatt érek oda. Visszafele hasonló a helyzet: 27 perc helyett 31 percig utazom, de 3-4 perc miatt még nem fogjuk törölni a telefonról az alkalmazást.

2. Teszt a reggeli csúcsban

A Raktár utcában sétálok a Szentendrei út felé. A Futár szerint egy perc múlva érkezik a 86-os busz, a menetidő 14 perc lesz.

Eredmény: hét percet kell várnom a buszomra, ehhez képest a menetidő csak 7 perc volt, vagyis a részletekben ugyan tévedett, én mégis szinte időben érkezem.

Összegzés

A cél jó, örülünk a kezdeményezésnek. Könnyen letölthető, a hírekkel ellentétben már Samsung készülékekre is. Igaz, ezen még hiába írom be, hogy honnan hova szeretnék eljutni, a “Tervezz!” gomb nem működik. Az iPhone- és iPad-tulajdonosok már biztosan használhatják az alkalmazást, ez azonban egyelőre semmivel sem tud többet az Útvonaltervnél, amit én eddig használni szoktam. De mi türelmesek vagyunk, mert Budapesten bizony gyakran van dugó, és az ember már csak ilyen: szeretné tudni, hogy mivel juthat el leggyorsabban a célba. Különösen, ha ezt ígérik neki.

Exit mobile version