Csak vissza kell tenni a fejet és bocsánatot kérni

– Én hanyadikán fogok meghalni? – szegezte nekem egyik nap váratlanul Misi a kérdést. Meglepődtem, hogy a négyéves kisfiamat ilyen metafizikai kérdések foglalkoztatják.
– Azt nem lehet tudni, Misi – feleltem. Ezen meg Misi lepődött meg. Ő úgy gondolta, hogy ahogy a születésnapunk, úgy a halálunk napja is kőbe van vésve. Ami bizonyos értelemben igaz is. Mindenről Déry Tibor bácsi tehet, akinek a szobra szúrósan néz a balatonfüredi Tagore sétányon. Mikor a család arra járt, a feleségem kipécézte, és mutatta Misinek, hogy Déry Tibor bácsi ugyanabban az évben halt meg, amikor a papa született. Misi érdeklődve nézegette a szobor talapzatába vésett dátumokat. A következő szobornál már csak egy dolog érdekelte:
– Ő mikor született, és mikor halt meg?

Azóta szinte csak ilyen beszélgetéseink vannak.
– Képzeld el – meséli Misi reggel cipővétel közben –, a barátnőm meghalt. Ez 1800-ban volt.
– Tényleg?
– Ja nem, a barátnőm barátnője halt meg – helyesbít Misi. – Elmesélte a barátnőm. És megtudtam.
– Szegény – sajnálkozom. – Hogy halt meg?
– Képzeld el, hogy az autó elé esett.
– 1800-ban?
– Aha. 92 éves volt. Már egyáltalán nem volt fiatal!
Vagy ülünk a buszon, és az előre felvett, kellemes női hang bemondja: “Váci Mihály utca következik.”
– Váci Mihály egy költő volt – avatom be Misit. – Őt is Mihálynak hívták, mint téged.
– És mikor halt meg? – kérdezi Misi.
– Nem tudom pontosan. Körülbelül akkor, amikor én születtem.
– Nem! Akkor Déry Tibor bácsi halt meg!
Szerencsére Misi életében nem haltak meg még fontos szereplők (mind a négy nagyszülője jó egészségnek örvend, és egy dédimamája és egy dédipapája is él még), talán ezért is van az, hogy Misi halálszemlélete rózsásabb a megszokottnál.
– Nézd! – mondta a múltkor. – Harrison nagyon kövér és meghalt, de szerencsére építettek neki egy szobrot!
Egy másik alkalommal meg ezt a hátborzongató történetet adta elő:
– Képzeld el, hogy az én nem okos barátnőm levágta valakinek a fejét. És nem kért bocsánatot! Maga a fejlevágás szimplán udvariatlanság lett volna ezek szerint, de hogy az illető nem kért bocsánatot, az mégiscsak hallatlan.
– És nem tette vissza a fejét! – fokozta Misi tovább a borzalmakat. Szóval Misi szemében a halál nem olyan végérvényes dolog. Bizonyos kevésbé súlyos esetekben, mint amilyen például egy fejlevágás, könnyen visszafordítható. Csak vissza kell tenni a fejet, és bocsánatot kérni. Ha ennél tragikusabb dologról van szó, mondjuk az ember nagyon kövér, és abba hal bele, akkor sincs semmi gond, ha építenek neki egy szobrot. Amiről egyébként Misinek szintén megvan a maga sajátos elképzelése. Amikor a Tagore sétányon sétálgattunk, Misi mindkét zsebét dugig teletömte kavicsokkal.
– Mit csinálsz, Misi? – kérdeztük tőle.
– Hazaviszem ezeket a kavicsokat – mondta Misi.
– Miért?
– Azért, mert elültetem a kertben, és akkor kinőnek belőle a szobrok.