Előkerült Monica Lewinsky

nlc | 2014. Október 21.
Az emberek online terrorizálásának beszüntetését nevezte hétfőn élete új küldetésének Monica Lewinsky.

Lewinsky a Forbes magazin egy philadelphiai rendezvényén kijelentette, hogy mivel önmagát is az internetes megfélemlítés áldozatának tekinti, szeretne másoknak segíteni a túlélésben és “értelmet adni a múltjának”. Elmondta, hogy a Clintonnal folytatott kapcsolatának lelepleződésekor nem voltak még ugyan közösségi oldalak, de már akkor is léteztek kommentálható online pletyka- és szórakoztató magazinok, és megvalósult már az elektronikus levelezés is. Úgy vélekedett, hogy az ő ügye miatt jött létre a “közösségi média” első pillanata, és hogy ő volt az online zaklatások “nulladik páciense”.

Kitért a fehér házi gyakornokoskodásának idejére, amikor 22 éves, és – mint mondta – “átlagon felül romantikus” volt. “Beleszerettem a főnökömbe, ahogy a 22 évesek szoktak. Ez előfordul. De az én főnököm az Egyesült Államok elnöke volt. Ilyesmi talán ritkábban fordul elő. Most mindezt sok ok miatt sajnálom, amelyek közül nem a legutolsó, hogy emberek sérüléseket szenvedtek. Úgy gondolom, hogy ez sosincs rendben” – mondta Lewinsky, aki időközben megszerezte a London School of Economics mesterfokozatát és kézitáska-tervezőként is kipróbálta magát.

Monica Lewinsky májusban a Vanity Fair magazinban azt írta, Tyler Clementi tragédiája késztette arra, hogy a nyilvánosság elé álljon, és felemelje szavát azok érdekében, akiknek életében törést okoztak az internetes botrányok. (A 18 éves Clementi 2010-ben öngyilkos lett, miután diáktársai a New Jersey-i Rutgers Egyetemen webkamerán keresztül a világhálón élőben közvetítették, ahogy megcsókol egy férfit.)

“A Drudge Reportnak (egy konzervatív hírportálnak) köszönhetően feltehetően én voltam az első ember, akinek globális megszégyenülését az internet gerjesztette” – írta a Vanity Fairben Monica Lewinsky.

Exit mobile version