Jogtalanul vett fel támogatást egy alapítványi iskola Szabolcsban

nlc | 2014. November 05.
A tanulói létszámot manipulálva jogtalanul vett fel normatív támogatást egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei alapítványi iskola – közölte a NAV észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense.

Jánvári-Stefán Regina százados elmondta, hogy az oktatási intézmény három év alatt több mint 22,5 millió forintot vett fel jogellenesen. Az iskola – amelynek nevét a sajtóreferens nem közölte – a Magyar Államkincstártól olyan tanulók után igényelt támogatást, akiknek egy része soha nem járt az intézménybe.

A pénzügyi nyomozók ötszázötven diák kihallgatása után megállapították, hogy közülük csaknem százan nem vettek részt képzésen, csak a nyilvántartások szerint voltak az iskola tanulói. A nyomozás adatai alapján a pedagógusok is segítséget nyújtottak a csaláshoz, hiszen az általuk oktatott tantárgyakból olyan diákot is osztályoztak, aki az adott tanévben be sem iratkozott.

Az ügyben tizenhét gyanúsítottat hallgattak ki költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás gyanújával. Az ügy iratait a NAV vádemelési javaslattal küldi meg a Nyíregyházi Városi Ügyészségnek – közölte a sajtóreferens.

Exit mobile version