Csecsemőgyilkosokat keres a rendőrség

police.hu | 2014. November 21.
Egymillió forint a nyomravezetői díj.

2014. október 27-én 7 óra 54 perckor állampolgári bejelentés érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, miszerint egy Budapest XVIII., Szövet utcai társasház hulladékgyűjtőjében egy csecsemő holttestét találták meg.

A helyszíni és halottszemle adatai alapján a gyermek emberölés áldozata lett. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen személy 2014. október 24. és október 26. közötti időben megszülte lány gyermekét, majd ismeretlen tettes megölte, és a holttestet egy Budapest XVIII., Szövet utcai társasház hulladékgyűjtőjébe tette.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett elkövetésnek gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást.

A helyszín környékén látták az alábbi grafikán lévő nőt, aki 30-35 év körüli, körülbelül 150 cm magas, kerek arcú, fekete, hullámos vállig érő haja van. A nő világos színű kabátot, alatta fehér, virágos mintázatú tunikát és fekete színű cipőt viselt. A nyomozás jelenlegi adatai szerint a nő feltehetően az alábbi képen látható felsőruházatot is viselte a bűncselekmény elkövetésekor.

A nővel láttak egy 30-35 év körüli körülbelül 165-170 cm magas, vékony testalkatú, sötét hajú, hosszúkás arcú férfit, aki fekete selyemszerű, fényes, oldalt fehér csíkos melegítő nadrágot és két zsebbel ellátott barna kabátot viselt.

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva Budapest Rendőrfőkapitánya bruttó 1 000 000 forint díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Budapesti Rendőr-főkapitányság fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztály kéri, hogy aki a grafikákon látható nőt illetve férfit felismeri, jelenlegi tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1-443-5263 telefonszámot (h-cs: 8-16, p: 8-13), illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 “Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Exit mobile version