A többiek miért mennek el? Szaladnak a gyerekért az oviba, sürgős találkozójuk van, esti suliba vagy edzésre igyekeznek, ellenben te elérhető vagy, édes, aranyos, aki képes a fél céget a hátán elvinni.
Ki kell ábrándítsalak, ezt a helyzetet te teremtetted magadnak, és pontosan tudom, mit érzel.
Buzog benned a kötelességtudat és a megfelelési vágy, ami nem baj, de meg kell tanulnod, magadra is időt szánni, és nemet mondani olykor. A többieket (beleértve a főnöködet is) nem érdekli, hogy mit csinálsz szabadidődben, és természetes, hogy minden azonnal kell, az is, ami egyébként nyugodtan várhat még akár egy napot is. Hányszor fordult már elő velem is, hogy aggódtam, jaj, mi lesz, ha nem leszek kész, vagy ha nemet mondok, és nem történt semmi, a nap ugyanúgy felkelt, senki nem halt bele.
Nemrégiben jártunk úgy egy kolléganővel, hogy délután 5-kor akasztott egy francia vezető a nyakunkba egy több ezer elemből álló listát, azzal a jelszóval, hogy “még ma legyen meg”. Mivel mindkettőnknek esti programja volt, és már senki nem volt az irodában, kész tények elé lett állítva a francia: ez ma bizony nem lesz meg. Mit ad isten, másnap délig ki lett tolva a határidő, amit a többi kolléga bevonásával már lazán tudtunk teljesíteni.
Tudom, az a legnehezebb ebben az egészben, hogy ha valaki azt mondja “sürgős, fontos, azonnal kell”, akkor nem feltételezzük, hogy az nincs úgy. Sok esetben azonban nem erről van szó, hanem arról, hogy vannak emberek, akik így adnak nyomatékot annak, hogy valami időre (például legkésőbb másnap délre) elkészüljön, míg megint mások nem tudnak priorizálni. Akik folyamatosan csak osztják a feladatokat, és nincsenek szakmaiságuk csúcsán, nem is nagyon áll érdekükben, hogy megtanuljanak rangsorolni, hiszen nem az ő idejük megy rá a feladatokra, és ha sosem ütköznek ellenállásba, végképp nincs, ami rákényszerítené őket az ésszerű tervezésre.
Hányszor futottam én is bele abba a szituációba, hogy valami aznapra kellett, az illető pedig hazament, és másnap 10-ig meg sem nézte az e-mailjeit, hogy én valóban elküldtem-e még aznap a dokumentumokat. Az ilyen bosszantó példákból tanultam meg én is, hogy nem kell mindig azonnal ugrani… Mi ebből a tanulság? A teljes cikket a Női Pálya blogon találod!