Nem halogatható tovább a Lánchíd felújítása

nol.hu | 2014. November 25.
A híd ugyan kritikus műszaki állapotban van, de sem gyalog, sem pedig járművel nem veszélyes közlekedni rajta. Legalábbis a Budapesti Közlekedési Központ állítása szerint.

A Lánchíd átfogó rekonstrukcióját már 2002-ben beígérte a városvezetés. A hidat ugyanis legutóbb 1986 és 1988 között újították fel. Akkor úgy számolták, hogy 5-6 évvel később elkerülhetetlen lesz a nagy rekonstrukció. Ebből nem lett semmi, ám 2011-re elkészült a híd műszaki felülvizsgálata. A zárójelentésből kiderült, hogy a huszonnégy évvel ezelőtti felújításkor használt anyagok – festék, szigetelés, burkolatok… – ma már nem garantálják a teherhordó szerkezetek elvárható mértékű védelmét. A híd vasbeton pályalemeze pedig olyan súlyosan károsodott, hogy ki kell cserélni. Egyelőre nincs veszélyhelyzet – írták 2011-ben is –, de a munkálatokat mielőbb el kell kezdeni, különben a költségek jelentősen megemelkednek – olvasható a Népszabadságban.

A BKK ezután nyílt tervező közbeszerzési eljárást hirdetett a Lánchíd és a Váralagút – és ehhez kapcsolódóan a Clark Ádám tér – teljes felújítására. A tendert a Főmterv–MSc–CÉH konzorcium nyerte meg, amellyel 2013 decemberében írt alá tervezési szerződést a BKK. A felújítási tanulmányterv idén áprilisra készült el, és a műszaki rekonstrukció keretei között különféle fejlesztésekre is javaslatokat tett. Ebben szerepelt a járdák kiszélesítésének ötlete is, ami idén nyáron nagy hullámokat keltett a médiában. Ám ezt a BKK sem támogatja, a városvezetés pedig további vizsgálatokat kért. Ezek – a BKK várakozásai szerint – 1-2 hónapon belül készülnek el. A folytatásról a városvezetés dönthet majd, de arra nincs semmiféle előírás, hogy ki kell kérnie a Fővárosi Közgyűlés véleményét.

Egyelőre társadalmi egyeztetésről sincs szó. A BKK szerint ennek megszervezése attól függ, milyen “mértékű beavatkozások mennek át az első hatósági szűrőkön”. Ha a műemlékvédelem minden műszaki paramétereket érintő változástól elzárkózik, akkor nincs miről egyeztetni a fővárosiakkal. Ha alternatív műszaki megoldások előtt is megnyílik az út – akár a hídon, akár az alagút homlokzatán, akár a Clark Ádám téren –, akkor a BKK nyitott a társadalmi vitára. A felújítási tervben jelenleg a Lánchíd tönkrement pályalemezének újjáépítése, a díszvilágítás korszerűbbre cserélése, a hídfőkben lévő gyalogos aluljárók kiszélesítése, valamint a Várhegy-alagút szigetelésének és légtechnikai rendszerének megújítása szerepel.

Korábban úgy számoltak, hogy a Lánchíd túl keskeny ahhoz, hogy a járművek és a munkagépek együtt elférjenek rajta, így a hidat a munkálatok idejére teljesen le kell zárni. Erről egyelőre nincs szó, hiszen még a kiviteli, engedélyezési tervek sem készültek el. Ezt ugyanis a tervezői konzorcium csak a városvezetői döntést követően dolgozza ki. A hatósági engedélyezési eljárás után írható ki a kivitelezői tender. A BKK két évvel ezelőtt még úgy számolt, hogy ezt 2014 elején meghirdethetik, így a felújítás 2015 elején megkezdődhet. A rekonstrukció 1-1,5 évet vesz igénybe. Most óvatosabbak. A BKK szerint a teljes engedélyezés 2016 márciusára fejeződhet be, a kivitelezés 2016 őszén kezdődhet meg és 2019-re adhatják át a felújított hidat.

Ha lesz rá pénz. A beruházás összköltségét két éve még tízmilliárdra taksálták, most a becsült mérnökár – megvalósuló változattól függően – 12-16 milliárd forint. De ez aligha a végső összeg.

Exit mobile version