Születésnapi zsúr. Egyike a legfontosabb eseményeknek a gyerekek életében. Nálunk (nem vicc) hónapokkal előbb elkezdődik a kérdezősködés: “Anya, hány embert hívhatok meg idén?” “Most is lesz kincskeresés?” “Itt aludhatnak utána a legjobb barátnőim?” Mi pedig a sorozatos noszogatás hatására hamar elkezdjük a tervezést, eldöntjük, hogy mi lesz a határ létszámban, időtartamban, anyagilag, mindenhogyan. A szervezésen persze mindig idegeskedünk. Szokásaimmal ellentétben a zsúrokra mindig precízen készülök, bevásárlólistát írok, szétosztom a feladatokat, kitalálom a játékokat, ezeknek a hozzávalóit beszerzem vagy elkészítem, és aztán folytatom az idegeskedést, hogy jaj, csak ne essen az eső, jaj, csak mindenki el tudjon jönni, jaj csak el ne felejtsek valamit.
Egy kérdés nem kérdés: Játszóházba nem megyünk. Félreértés ne essék, elfogadom, hogy mi, szülők ebben sem vagyunk egyformák, de képtelen vagyok megérteni, mi a jó abban, ha egy óriási élményparkban tartják a nagy napot.
Világos, hogy ha a gyerek ezt szeretné a legjobban, akkor nagyon nehéz nemet mondani, elvégre mégiscsak az ő bulijáról van szó. Érthető szempont az is, hogy nem feltétlenül alkalmas az otthonunk egy tucat gyerek befogadására. Hát még ha ennél is nagyobb létszámról van szó… Bár erre talán nem a játszóház az egyetlen megoldás. Persze minden alkalommal elmegyünk, ha meghívnak minket, de ilyenkor belül mindig felteszem a kérdést: mi a jó egy játszóházban tartott buliban? Hogy nincs utána kupleráj és nem kell takarítani? Ilyen egyszerű lenne? Vagy csak egy divatról van szó, ami elterjedt, és már ciki rá nemet mondani?
Anno
Amikor mi gyerekek voltunk, házi szülinapi zsúrok voltak. A szülők mondtak egy létszámot, kitaláltak néhány jópofa és egyszerű játékot nekünk, a nagy napon pedig vadul nekiálltak szendvicseket gyártani, na és persze rendeltek (vagy csináltak) egy tortát. Nem tudom, ki hogy van vele, de ezek nekem a mai napig életem legemlékezetesebb eseményei, ünnepeltként, vendégként egyaránt.
Tudom, hogy nagyot változott a világ, mások a trendek manapság, de ezzel a divattal én képtelen vagyok megbarátkozni. Mi mindig otthon tartjuk, de elismerem, hogy könnyebb a dolgunk azoknál, akiknél télen van a nagy esemény, mert májusban könnyű lemenni hátra a parkba és ott játszani mindenfélét. Szerencsére az én lányom így nőtt fel, ezt szokta meg, ezt szereti és ezt kéri minden évben akkor is, ha a barátainak többsége már játszóházba hívja. Vagy kalandparkba. Vagy spider clubba. Vagy hercegnős buliba.
Hol NEM tartanak ma zsúrokat?
Tényleg széles a skála. Az egyik barátnőm kirándulást szervez (az ő lakásuk tényleg nagyon kicsi), aztán Vácon, a Duna-parton van egy piknik, tortaevéssel. De az említett helyeken kívül voltunk már sima farsanghoz hasonló mulatságon, a MiniCityben, és különböző bérelt helyiségekben is, profi animátorokkal, bűvészekkel, bohócokkal. A baj szerintem az, hogy egy kis méretű játszóházban sem megoldható, hogy a gyerekek együtt legyenek – mármint a szó valódi értelmében –, hát még a nagyobbakban! Mi legalábbis ezt tapasztaltuk, amikor ilyen helyre hívtak minket vendégnek. Érkezés. Átöltözés. Ha kell, szabályok ismertetése, zsetonok kiosztása. Majd indul az őrjöngés, rohangálás, kettes, legfeljebb hármas csapatokban. De hol az ünnepelt? Nem tudja senki. Valaki egy órája nem is látta. Aztán, amikor csurig leizzadt mindenki, akkor vadidegen emberek leültetik az összes gyereket egy feldíszített helyiségben, hogy kedvükre egyenek-igyanak, tortázzanak és ajándékozzanak. Utána jöhet még egy kis rohangálás, majd irány haza.
Ha egy ünnepeltnek ez minden vágya, és a szülei is elégedettek ezzel a megoldással, semmi rosszat nem mondok erre, mindössze felteszem még egyszer a kérdést: tényleg ez a legjobb, legmeghittebb és legemlékezetesebb módja egy születésnap megünneplésének?