Kötelező drogtesztet vezetne be Kocsis Máté

nlc | 2014. December 06.
Javasolni fogja, hogy tűzzék napirendre a kérdést az országgyűlésben.

Évenkénti kötelező drogtesztet vezetne be a 18 év alatti fiatalok, a politikusok és az újságírók számára a Fidesz kommunikációs igazgatója. Kocsis Máté a tervét a Facebook-oldalán jelentette be. “Szerintem érdemes lenne bevezetni a rendszeres drogkontrollt a legveszélyeztetettebbek, a döntéshozók és a közvélekedést formálók számára. Így a 12-18 év közöttiekre, a választott politikusokra és az újságírókra vonatkozhatna az évenkénti kötelező drogteszt– olvasható a bejegyzésében.

Mint írta: javasolja majd az országgyűlési frakciónak, hogy a közeljövőben tűzze napirendre a kérdést és a részletszabályok megvitatása után készítsen jogszabálytervezetet. A kezdeményezést azzal indokolta a polgármester, aki a kerületében beszüntette a tűcsereprogramot, hogy szerinte a drog életveszélyes.

UPDATE:

A frakció hétfőn tárgyalni fogja Kocsis Máté felvetését, és ki fogja alakítani róla az álláspontját, mondta Tuzson Bence, a kormánypárti képviselőcsoport szóvivője szombati sajtótájékoztatóján. A vasárnapi pihenőnap tervével kapcsolatos kérdésre pedig megerősítette: ha a parlament elfogadja a javaslatot, a kis üzletek csak akkor nyithatnak majd ki, ha ott a tulajdonos vagy az ő közeli családtagja dolgozik.

Forrás: Hír TV, MTI

Exit mobile version