Hamis orvosi diplomával praktizált egy nő Egerben és Tiszanánán

heol.hu | 2014. December 09.
A Magyar Orvosi Kamarához is bejegyezték.

Négy és fél éven át hamis általános orvosi diplomával praktizált egy nő Egerben és Tiszanánán is. Kuruzslás és két rendbeli közokirat-hamisítás bűntettével vádolják – írja a heol.hu.

Az 54 éves vádlott feltehetően még 2008-ban jutott hozzá – tisztázatlan körülmények között – egy hamis orvosi diplomához, mely szerint 1996-ban, a franciaországi Toulouse-ban elvégezte az orvosi egyetemet. A vádlott azonban sem ekkor, sem máskor nem kapott orvosi diplomát az egyetemen, sőt a hamis orvosi diploma külsőségeiben sem felelt meg az egyetem által kiállított okiratnak.

Közölték: a vádlott a hamis diplomát Magyarországon az erre illetékes hivatalhoz elismertetés céljából benyújtotta, amely azt 2009. január 30-án kelt határozatával a magyarországi általános orvosi oklevéllel egyenértékűnek ismerte el, és feljogosította a kérelmezőt az általános orvosi cím és a doktori cím viselésére.

Az álorvosnő – aki időközben felvételt nyert az orvosok alapnyilvántartásába is – ezt követően 2013. július végéig az orvosi gyakorlatra jogosultság színlelésével tevékenykedett. 2009-ben a Hospinvest Egészségügyi Befektetési Zrt. fenntartásában lévő egri Markhot Ferenc Kórházban mint közalkalmazott a gasztroenterológiai, belgyógyászati, kardiológiai fekvőbeteg osztályokon a kardiológiai és belgyógyászati szakrendeléseken orvosként dolgozott.

2010 és 2013 között az Agria-Ügyelet Kft-vel kötött megbízási szerződés alapján Egerben orvosként, illetve ügyeletes orvosként, valamint közalkalmazotti jogviszonyban, az Országos Alapellátási Intézet alkalmazásában – színlelt végzettségének megfelelő díjazás ellenében – Tiszanánán helyettes háziorvosként tevékenykedett. Mindezekért összesen több mint tizenhárom és fél millió forint javadalmazásban részesült.

A vádlott időközben tagfelvételi kérelmet nyújtott be a Magyar Orvosi Kamarához is, ahol a valótlan adatokkal be is jegyezték a közhiteles tagnyilvántartásba, később azonban megkérdőjeleződött az orvosi mivolta, ezért vele szemben eljárás indult, ami a lebukásához vezetett.

A Hevesi Járási Ügyészség kuruzslás bűntettével és két rendbeli közokirat-hamisítás bűntettével vádolja a nőt, akivel szemben a vádiratában felfüggesztett börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabására, továbbá az egészségügyi szakképesítést igénylő foglalkozások gyakorlásától történő eltiltásra tett indítványt.

 

Exit mobile version