Így valósítsd meg az újévi fogadalmad!

Cetelem | 2014. December 22.
Mi köze van a fogyásnak a házassághoz?

A cím elolvasása után arra is tippelhetnénk, hogy a nők már-már önsanyargató módon próbálnak belefogyni választott menyasszonyi ruhájukba. De most nem erre gondoltunk. 
 

Hanem az újévi fogadalmakra.  A Cetelem arra volt kíváncsi, melyek voltak a legjellemzőbb fogadalmaink a 2014-es évre. Persze nem ért bennünket nagy meglepetés, lássuk a lista első 5 helyezettjét:

Top fogadalmaink 2014-ben

“Leszokom a dohányzásról” – rutinos fogadkozók szint már nem is mondják, annyira természetesnek tartják, hogy minden év végén megpróbálnak búcsút inteni a füstölgésnek.
“Lefogyok” – ez az ígéret előbbivel ellentétben nagyobb sikereket ígér, gyakran egyébként éppen kiüti a nyeregből az előző fogadalmat.
“Megtakarítok” – ez az a fogadalom, amihez nem kell feltétlenül nagy áldozatot hozni, hiszen a sok kicsi valóban sokat érhet az év végére.
“Végre felújítom a konyhámat” – mindannyian álmodozunk egy kedves, de ugyanakkor otthonos konyhaszigetről. Sajnos – bár nagyon népszerű fogadalom – ez a terv a legtöbb háztartásban elveszik a mindennapok robotolásában.
“Összeházasodunk”  – bizony sok pár csak azért halogatja a házasságot, mert szeretnék megteremteni a feltételét, hogy valóban emlékezetes eseménnyé varázsolják azt. Ehhez sok idő, és megtakarítás szükséges.    

Ezek tehát a legnépszerűbb fogadalmak. Vannak köztük olyanok, melyhez elég az akaraterő, és van olyan is, amelyhez a zsebünkbe kell nyúlni. Itt jön a képbe a Cetelem!  
 

Lehet egy terv bármilyen jó…                             
…ha be nem váltott ígéret marad csupán. Ne törődj hát bele, hogy nem tudod megcsinálni! A Cetelem segítségével 2015-ben végre nem kell többé hátat fordítanod céljaidnak.
A sikerhez persze szükség van egy jó fogadalomra. Te mit valósítanál meg 2015-ben, ha 1,5 millió forintból gazdálkodhatnál?  Talán az év végi utolsó hét a legjobb alkalom arra, hogy végig gondold, melyik terved a legfontosabb számodra 2015-ben. Az ünnepek alatt több idő jut a tervezésre. Használd ki!  A Cetelem segíthet a pénzügyi részében. Gondold végig, hogy mekkora összegre van valójában szükséged terveid megvalósítására és ebből mennyi hiányzik még a kasszádból. A Cetelem honlapján található személyi kölcsön hitelkalkulátorral azonnal ki tudod számolni, hogy milyen feltételekkel juthatsz a kívánt összeghez. Nézz meg több lehetőséget is, és ha megtaláltad a megfelelőt, akkor akár az igénylést is elindíthatod online, így 10 percen belül már azt is tudni fogod, hogy megkapod-e az összeget. Mindezt otthonról, kényelmesen egy jó forró tea mellett.
Elő hát a tervekkel, legyen ez az év Neked is a megvalósult fogadalmak éve!

Látogass el a www.cetelem.hu oldalára, és tedd meg az első lépést terveid megvalósításához!

 

Exit mobile version