“A rendőrség budapesti Teve utcai székházában jelenleg is tart a szakértői vizsgálat annak megállapítására, hogy mi okozta a rosszulléteket szombaton az épületben” – mondta Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese, azonban azt hangsúlyozta, ez nem akadályozza a hatóság munkáját, a rendőrség folyamatosan ellátja a feladatát.
Szombat délután az épület mínusz második szintjén dolgozók közül többen panaszkodtak a levegő minőségére. A telepített és a mobil mérőeszközök nem mutattak rendellenességet, ezért folyt tovább a munka. Kevéssel 19 óra után azonban többen már rosszullétre panaszkodtak, ezért kihívták a katasztrófavédelem munkatársait. Műszereik az épületben nem, de kilenc ember vérében kimutatták a szén-monoxidot, ezért kiürítették az épületet.
Az, hogy az épületben hétfőn elkezdődhet-e a munka, a szakértői vizsgálat eredményétől függ – mondta el Gál vasárnap délután.