Holnap hajnalban megsemmisül az első magyar műhold

nlc | 2015. Január 09.
A becslések szerint péntek 22 óra és szombat 15 óra között ég el a Föld légkörébe érő Masat–1, Magyarország első műholdja.

Dudás Levente, a Masat–1-et kifejlesztő kutatócsoport tagja elmondta, hogy a megsemmisülés folyamata mintegy 15 perc alatt zajlik le, és számításaik szerint az a legvalószínűbb, hogy szombat hajnali 6 órakor következik be. Hozzátette: a Masat–1 alkotóközössége felhívást intéz a rádióamatőrökhöz, akik eddig is segítettek a műhold jeleit venni. A “verseny” győztese az lesz, akinek sikerül a műhold utolsó percekben sugárzott adatait rögzítenie.

Vajta László, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja elmondta: “a Masat–1 megsemmisülése, ami a műholdak életciklusának egy teljesen természetes folyamata, nem a projekt lezárását jelenti, hanem egy hosszabb, az űrkutatás magyarországi kiteljesedését szolgáló tudományos-műszaki-szakmai együttműködés újabb stációja”. A program folytatódik. A Masat–2 fejlesztőinek célja az eddigi tapasztalatokra épülő, tudományos és technológiai kísérleteket megvalósító küldetés. 

Fotó: cubesat.bme.hu

A 2012. február 13-án pályára állt Masat–1 műhold megszületése és missziója a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának két tanszéke, az Elektronikus Eszközök Tanszéke és a Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék fejlesztőinek, a Magyar Űrkutatási Iroda, valamint több mint hatvan hazai és külföldi cég összefogásának és támogatásának köszönhető.

Exit mobile version