A boldogságunk ugyanúgy fejlődik, ahogy mi magunk

Nemrég múltam negyven. A szombat estéket manapság többnyire otthon töltöm, olvasok vagy filmet nézek – és ez boldoggá tesz. De ha visszamehetnék az időben és elmondhatnám a húszéves énemnek, hogy fog kinézni egy tipikus estéje a jövőben, valószínűleg kétségbeesne attól, hogyan válhatott az élete ilyen unalmassá. Hogy egy könyvvel töltött szombat este kellemes időtöltésnek minősüljön? “Mi az ördög történt velem?” – kérdezné, és valószínű, hogy a többség ugyanerre az eredményre jut, ha visszatekint fiatalabb kori énjére, és rájön, mennyit változott. A válasz természetesen az, hogy felnőttünk – és hogy mi jelenti számunkra a boldogságot, lassan, de annál biztosabban szintén átalakult.

Mindenki másképp csinálja

A boldogság idővel egyre kevésbé jelenti azt a magas energiaszintű, az egész pszichénket magába szippantó eksztatikus élményt, mint amikor huszonévesen lementünk stoppal a Balatonra, s fogalmunk sem volt, hol fogunk aznap éjszaka aludni. És egyre inkább közelít ahhoz a békés ellazuláshoz, amiről egy dolgozó anya álmodik, hogy egy egész napot a fürdőszobában tölthet a fürdőolajoktól illatozó kádban. És ez az utóbbi semmivel sem áll távolabb a boldogságtól, mint az előbbi, csak mást ért boldogság alatt. Húszévesen a boldogságot a kockázatkeresés, az új és szokatlan kalandok keblünkre ölelése, a borzongató érzelemhullámok, az utolsó cseppig kiélvezett izgalom, a “ki akarok ugrani a bőrömből” jelenti, amikor úgy érezzük, a világ tetején állunk, zsebre tesszük úgy, ahogy van, ide nekünk az oroszlánt is! De tekerjünk előre húsz évet az időben: hány negyvenest tölt el boldogsággal, ha stoppal kell nyaralnia menni, üres a zsebe, és nem tudja, aznap éjjel hol hajtja álomra a fejét? És hánynak fenyegeti a boldog nyaralását csupán az, ha otthon felejti a szárazsampont, az aszpirint vagy az útikönyvet – nem azért, mert külföldön ne lennének gyógyszertárak vagy drogériák, hanem mert veszélyben érzi a biztonságos, relaxáló kikapcsolódását, amit előre megálmodott.

Előbb mámoros, majd békés

Ez már nem a fel-le ugrálunk örömünkben típusú boldogság, de egy fokkal sem rosszabb, mint az volt. Elképzeljük, milyen lesz megérkezni a szállodába, ahol a szó minden lehetséges értelmében gondoskodni fognak rólunk – amitől ismét a világ tetején érezzük magunkat, de másként, mint húszévesen. A fiatal, kalandkereső énünk nem hinné el, hogy egy nap azzá a nővé változik, akit az esti fürdőzés várakozással tölt el. Hiszen valaha csak azért várta az esti fürdést, mert az előzte meg a bulit, amit akkor se hagyott volna ki, ha megbetegedett. Heidi Grant Halvorson, a Columbia Egyetem motivációkutató központjának igazgatója húsz éve kutatja a boldogság metamorfózisát, és arra jutott, hogy az élmény, miszerint húsz- és negyvenéves korunk között megváltozik a boldogságról vallott felfogásunk, univerzális jelenség. Ugyanezt az igazságot fedezték fel a Pennsylvania Egyetemen dolgozó pszichológusok, Cassie Mogliner, Sepandar Kamvar és Jennifer Aaker, amikor 12 millió blog értékelése után arra jutottak: a tizen- és huszonéves bloggerek a “boldog” szót az “izgatott”, az “eksztatikus” és a “mámoros” szavakkal említik együtt (“Olyan boldog és izgatott vagyok, most indulok Indiába!”), miközben a negyvenes-ötvenes bloggerek a boldogot a békéssel, a relaxálttal, a nyugodttal és a megkönnyebbülttel párosítják (“Boldogan és relaxáltan hevertem a kádban”). Ahogy egyre több gyertya ég a születésnapi tortánkon, a boldog szó új értelmet nyer, és az egyik fajta boldogság nem jobb vagy rosszabb a másiknál, bár a fiatalságunk iránt érzett nosztalgia arra késztet minket, hogy ezt higgyük. Miközben csupán arról van szó, hogy amikor más nézőpontból szemléljük a világot, akkor az elégedettség megtapasztalásának is más és más módja van.

A nyugodt az új happy

A Columbia Egyetemen új pszichológiai kifejezéseket találtak a boldogság átalakulásának leírására. Promóciós motiváció az, amikor a boldogság alapvető forrását az jelenti, ami előttünk áll. A késztetéseink ekkor arra irányulnak, hogy fejlődjünk, előrehaladjunk, és az örömet az adja, amikor olyasmit teszünk, amiről úgy gondoljuk, segít elérni a kitűzött céljainkat. A prevenciós motiváció pedig arra irányul, hogy értékeljük és megőrizzük, amit elértünk (a párkapcsolatunkat, az egészségünket, a karrierünket) és azt a jó érzést, ami abból fakad, hogy az életünk simán megy, és biztonságban vagyunk. A promóciós motiváció tehát arról szól, mit érhetünk el, hogyan juthatunk előbbre, a prevenciós pedig arról, hogyan kerülhetnénk el a veszteségeket és tarthatnánk a dolgainkat egyenesben. És miközben mindannyiunkban megvan mindkét fajta motiváció, idővel a kettő aránya alapvetően megváltozik. Az amerikai Északnyugati Egyetem kutatóinak vizsgálata szerint a promóciós motiváció a fiatalokat jellemzi, akiket a jövővel kapcsolatos reményeik mozgatnak, s hogy ideális esetben mit akarnak kezdeni az életükkel. Elhiszik, hogy bármi lehet belőlük, halhatatlannak képzelik magukat, a felelősség még nem áll az útjukba, és kevésbé tartja vissza őket a tévedéstől való félelem, hiszen kevés a vesztenivalójuk. Ezek az összetevők szükségesek az erős promóciós motivációhoz, ami a Zürichi Egyetem pszichológusa, Alexandra Freund szerint a 26 éveseket és az annál fiatalabbakat jellemzi leginkább. Ahogy idősödünk, elveszítjük a halhatatlanság illúzióját. Hitelt törlesztünk, fenntartunk egy háztartást, és gondoskodunk a gyerekeinkről. Minél idősebbek leszünk, annál inkább ragaszkodunk ahhoz, amink van, a dolgokhoz, amiket kemény munkával értünk el. Ugyanakkor több tapasztalatot szereztünk már a fájdalomról és veszteségről, az élet padlóra vitt egyszer-kétszer, a saját bőrünkön tanultunk meg néhány leckét. Megtanuljuk értékelni, amink van: hogy kijövünk a párunkkal, egészségesek vagyunk, és tudjuk törleszteni a hitelünket. Ez a fajta boldogság kevésbé szól arról, mi áll még előttünk, sokkal inkább arról, hogy elégedettek vagyunk azzal, ahová eljutottunk. A kétféle motivációnak az életkorral való összefüggését a munkahelyünkön is megfigyelhetjük, ahol az idősebbeket a prevenciós motiváció jellemzi (a munkahelyük biztonsága, rugalmas munkaidő), míg harminc alatt a promóciós motiváció az uralkodó (előléptetés, lehetőségek a fejlődésre, vég nélküli túlórák). Mindenesetre nem érdemes pánikba esni, amikor rájövünk, hogy az életünk unalmas lett, és már többre értékeljük a nyugalmat és a békét a szédítő izgalmaknál. A boldogságunk ugyanúgy fejlődik, ahogy mi is. És bár a mostani változata kevésbé tűnik szórakoztatónak a fiatalabb énünk elvárásai szerint, ez nem jelenti azt, hogy kevésbé lenne jó.