Szalagavatójukra készülnek a bezáró szegedi iskola végzősei

Dreissiger Ágnes | 2015. Január 21.
Eddig nem nagyon volt példa arra, hogy iskolát év közben szüntessenek meg: most Szegeden két intézmény és velük együtt rengeteg diák és tanár issza meg ennek a levét. Mi lesz a sorsuk?

Nagy valószínűséggel, aki alternatív iskolát választ a gyerekének, nem véletlenül teszi azt. Vagy speciális nevelési igényű a gyereke, vagy a szülő nem ért egyet az állami oktatási rendszer nyújtotta színvonallal. Mindegy is, mert alapítványi és magániskolák vannak, működnek, és állami feladatot látnak el. Az átjárás egyik intézménytípusból a másikba már lehet neccesebb; az biztos, hogy nem minden év alkalmas a váltásra, bár elvileg érettségi után összeérnek a szálak, és egyetemre, főiskolára jó esetben hasonló esélyekkel indulnak a diákok. 

Hogy az iskolaváltás miért fontos most? Mert Szegeden két intézményt is bezárnak, az egyiknek, a Rogers diákjainak pedig januárban kell átállniuk egy egészen más rendszerre. Arra egyébként, hogy különféle okok miatt év közben döntsenek úgy, hogy bezárnak egy iskolát, nem sok példa akadt eddig idehaza. Nézhetnénk ezt a pedagógusok oldaláról is, akik januárban egészen biztosan nem tudnak majd maradéktalanul elhelyezkedni, de egy 15 éves szemével sem egyszerű a helyzet, aki egy hétfői napon szembesül azzal, hogy máshol kell folytatnia a tanulmányait.

Fotó: Rogers Gimnázium Facebook-oldala

Év közben váltani

Múlt héten szülői értekezleten jelentették be a Rogers-iskola diákjainak, hogy bezár az intézmény. A Magyar Államkincstár felfüggesztette az iskola támogatását, október óta nem kapnak pénzt, a fenntartó pedig azóta küzd a talpon maradásért. Az alapítványi iskolába 370 diák járt, az ő elhelyezésükről kell most gondoskodni.

A delmagyar.hu ír erről részletesen: múlt héten úgy tűnt, az Eötvös gimnázium átveszi a négy gimnáziumi osztályt, sokan azonban nem szeretnének oda menni, mert a végzősöknek például kémiából, fizikából és biológiából különbözeti vizsgát kell tenniük. Sokkal nagyobb probléma viszont, hogy ragaszkodnak a tanáraikhoz is, őket viszont az iskola nem tudja alkalmazni. Törvényileg a kijelölt iskolák nem tagadhatják meg a hozzájuk jelentkezők felvételét, de a szülők és a tanulók dönthetnek arról, hogy ott folytatják-e a tanulmányaikat, vagy – a szabad iskolaválasztás jogával élve – másik iskolába jelentkeznek át.

Úgy tudjuk, hogy a kilencedikes évfolyamot a bencésekhez, a végzősöket pedig a baptistákhoz sikerült tanárokkal együtt elhelyezni, de a pedagógusok nagy részének még mindig nincsen meg a helye. Eközben a négy hónap múlva érettségiző osztály a ballagásra és a szalagavatóra készül. Ha lehet, még ennél is nagyobb gondot jelent a szakképző iskola diákjainak elhelyezése. Közülük még most is körülbelül 150-en vannak azok, akinek nem tudnak a szakjuknak megfelelő helyet találni a közelben.

Fotó: rogers-iskola.hu

Bezárt a szegedi felnőttképzés is

Szegeden nemcsak a Rogers, de a Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium és Szakképző Iskola (Szefi) és bezárt a héten. A két intézményben a fenntartó a közös: mindketten az Esély a Hátrányos Helyzetűeknek Közhasznú Alapítványhoz tartoztak. A két iskolába összesen 1100 diák járt.

Az iskolák azért zártak be, mert az állam tavaly októberben felfüggesztette az intézménynek járó állami támogatások folyósítását. A Magyar Nemzet szerint erre azért került sor, mert a 2014-es források igénylésénél a bejelentett adatok nem feleltek meg a valóságnak: a gyanú szerint nem létező diákok után vettek fel 50 és 500 millió forint közötti támogatásokat. 

A Szefinél egyébként már megvan a lista, hogy ki hol folytathatja a tanulmányait, de vannak köztük olyanok, akiknek ezért majd másik városba kell utazniuk. És persze a többi diák sorsa is kérdéses még, az iskolákban az osztályfőnökök és a vezetők most is küzdenek azért, hogy mentsék a menthetőt.

Hogy mindezt hogyan látja a fenntartó, nem sikerült megtudni. Az Esély a Hátrányos Helyzetűeknek Közhasznú Alapítványt ugyanis nem értük el telefonon.

Exit mobile version