Tudod, milyen vakon korcsolyázni? Megmutatjuk!

nlc | 2015. Február 17.
Korcsolyázás, biciklizés, edzés. Mind-mind olyan dolgok, amelyekhez általában szükséges a látás. De vannak kivételek, amik vagy inkább akik erősítik a szabályt. Kakukktojás vagyok jómagam is, ahogy hozzám hasonlóan még sokan lépnek a kalandkeresés útjára…

Ha a száraz tényeket nézzük, akkor vakon semminek sincs értelme, amennyiben azt a logikát követjük, hogy mindenhez látás kell. Mert, akkor sem a számítógépezés, sem a sétálás, sem az edények mosogatása nem értelmezhető. Minek? Úgysem látom, hogyha foltos marad az edény, vagy pacás a pulcsim? Kit érdekel a séta, amikor a táj szépsége a sötétségbe vész? Le van fütyülve. Mondhatnám.

Érdekes, így még sohasem sikerült gondolkodnom. Ezért hálát is adok, mert valahogy számomra minden értelmet nyer.  Egyrészt, mert javíthatatlan látó vagyok. Képtelen vagyok lélekben becsukni a kukkerolómat. Másrészt pedig minden csak a körülményektől függ.

A héten egy nagy álmom vált valóra: jégre vittek! Pedig sokáig jegeltem ezt a kérdést, mert ugyan ki lenne az az őrült, aki bevállalna engem? Mint vakvagány pengeélen táncolót? Az élet úgy hozta, hogy néhány kedves barátom az ötletem mellé állt. Ők már megszokták, hogy csupa olyan kihívás vonz, ami elvileg hidegen kellene, hogy hagyjon. A korcsolyázás is ide tartozott…

Az élmény magával ragadó, és leírhatatlan! Amikor felhúzták a lábamra a korcsolyát úgy éreztem, hogy a legkényelmetlenebb cipő is maga volt a pihe-puha álom ehhez képest, de összekaptam magam, és élére állítottam pálcika lábaimat. Tityegtem-totyogtam, Lili csibeként követett. Féltett. Abszolút nem értette a helyzetet, s jóformán az ép elmém meglétét firtatta tekintetével.

Tudj meg még többet az élményről a VakVagány blogról!

Exit mobile version