Egy magyar lány kálváriája: árván, illegálisan Svédországban

Dreissiger Ágnes | 2015. Február 25.
Múlt héten mi is írtunk arról a fogyatékos és árva magyar lányról, akit egyetlen rokona mellől akarnak most hazatoloncolni Svédországból. A lány csak nyaralni ment az anyai nagynénjéhez két és fél éve, amikor közölték velük: Fruzsinát nem várják már haza. A nagynéni, Ruff Ágnes telefonon adott nekünk interjút.

Amit eddig tudunk az ügyről, elég hiányos. Mióta él veled pontosan Fruzsina?

2012. július 11-én jött hozzám, eredetileg július 22-ig szólt a repülőjegye. Mielőtt hazament volna, telefonon jelentkezett az apai nagynénje, aki addig a gyámja volt, hogy nem hajlandó tovább Fruzsináról gondoskodni, így nincs hova hazamennie.

Ezt így, telefonon tudtad meg?

Igen. A kislány látogatóban járt nálam, nyaralni jött. Megígértem neki, hogy minden évben eljöhet hozzám.

A sok kérdést felvető ügyről az Index írt először: Fruzsina húszéves magyar lány, aki nagyjából egy nyolcéves gyerek szellemi szintjén áll. Fogyatékos és árva. Az édesanyja öngyilkos lett, amikor a kislány 11 éves volt, az apja hat évvel később, tüdőrákban halt meg. Mindez még Magyarországon történt.

A lány ezután apja testvéréhez került, ő lett a gyámja, a nő azonban – aki gyerekeivel együtt bántotta is a lányt – nem akart tovább gondoskodni róla, így mióta Fruzsina betöltötte a tizennyolcadik életévét, nincs hivatalos gyámja vagy gondnoka Magyarországon. 2012 nyarán került  Ágneshez, Svédországba. 

Mióta élt Fruzsina az apai nagynénjével?

A húgom öngyilkos lett, mikor Fruzsina 11 éves volt. Hat évvel később az édesapja tüdőrákban halt meg, 2011 áprilisában. Akkor vette magához az apai nagynéni. Én már Svédországban éltem, pénzzel és ruhával támogattam őt, és megbeszéltük, hogy kijön hozzám nyaralni. Ennek most két és fél éve.

Miután kiderült, hogy Fruzsinának nincs hova hazamennie, mit csináltál?

Rögtön telefonáltam Hajdúnánásra, ahol Fruzsiék laktak. Felvettem a kapcsolatot az önkormányzattal, mondták, hogy mivel 18. életévét betöltötte, így nagykorúnak számít, semmiben nem tudnak nekem segíteni. Eléggé kétségbeestem.

Hát azt el tudom képzelni…

Felneveltem két gyereket, ők már kirepültek, félállásban dolgozom, és ráadásul csak itt derült ki Fruzsi fogyatékossága is.

Ezt hogy érted?

Amikor itt ragadt, hallottam arról, hogy létezik olyan, hogy letelepedési jog. Szereztem Fruzsinak három hónapra munkát, ez kellett ehhez a joghoz. Meg is kapta, és el is kezdett egy iskolát. Az iskola egyik speciális pedagógusa és az igazgató is rögtön hívtak, hogy Fruzsi nem úgy működik, ahogyan kéne. És ez nem a nyelvi nehézségei miatt volt.

Fotó: Facebook

De ezt te nem tudtad?

Nem. Tudtam, hogy kicsit más, mint a korosztálya, félénkebb. De mi évekig nem is találkoztunk korábban. Mindig gyerekesnek tűnt, de rettenetesen kedves volt mindig is. Elküldték egy speciális orvoshoz, ott derült ki a betegsége. Az IQ-ja 60–65 között van, nyolcévesnek felel meg. Később ezt Magyarországról is megerősítették. Az már csak hab a tortán, hogy itt derült ki az is, Fruzsina mindkét szemére nagyjából ötven százalékban látott. Az optikus azt mondta, hogy kora gyermekkora óta szüksége lett volna szemüvegre, és teljesen felháborodott, hogy ez korábban senkinek nem tűnt fel.

Miután megtudtad, hogy az unokahúgod fogyatékkal élő, és hogy te vagy az egyedüli élő rokona, akire számíthat, merre indultál tovább?

Megkapta ezt a jogot, ehhez kapcsolódóan járt neki szociális és egészségügyi ellátás. Ez azért is fontos, mert bármi történne vele, eltöri a lábát, az borzasztó sokba kerülne, de félállásban dolgozom, én nem tudom ezeket a költségeket kifizetni. Viszont három hónap alatt kiderült a fogyatékossága, átrakták egy kisegítőiskolába. A főnöke nem merte tovább vállalni a foglalkoztatását. Ahogy ezt kijelentette, megszűnt a letelepedési joga.

Azaz Fruzsi gyakorlatilag azóta illegálisan tartózkodik Svédországban?

Igen, 2012 októbere óta bújtatom. Másnap letelepedési engedélyt kértem neki, a családi kapcsolatok jogán. A gyerek árva, nyolcéves szinten van, én vagyok az egyedüli családtagja. Biztos voltam benne, hogy ez teljesen sima ügy lesz. De megkaptam az első kiutasítást, 2014 áprilisában: nem felel meg a kritériumoknak.

Mik ezek?

Teljes körű egészségbiztosítással kellene rendelkeznie, és elegendő forrással önmaga számára ahhoz, hogy tartózkodása alatt ne jelentsen terhet a fogadó tagállam számára. Ráadásul ő illegálisan jár iskolába is, amihez támogatást kap: ehhez a pénzhez egy ujjal sem nyúltunk, ha netán majd vissza kellene fizetni. Az iskola igazgatója nekem már megmondta, amíg ő az igazgató, Fruzsina ide fog járni.

De ha te lennél a gyámja, maradhatna veled legálisan?

Igen, ha lenne arra pénzem, hogy háromszor vagy négyszer Magyarországra repüljek, és őt kiskorúsítsam, akkor el lehetne intézni. Sajnos nem állok úgy anyagilag, hogy ezt megtegyem. A jövedelmem arra elég, hogy magamat eltartsam, de persze Fruzsinát is. Ötvenezer korona tartozásom van, a barátok, szomszédok segítenek, különben nem bírnám.

Ezért kezdtetek el gyűjteni?

Gyakorlatilag igen: ha van pénz a számláján, akkor igazolni tudjuk, hogy önellátó, és megszűnik a svéd állam hivatkozása, hogy az országnak egy életre szóló terhet jelent a fogyatékossága miatt. Ráadásul ha két és fél évre elegendő pénzt sikerülne összegyűjteni, akkor öt év után automatikusan meg kell kapnia a letelepedési engedélyt. Fruzsiról amúgy Magyarország lenne köteles gondoskodni, de rá otthon semmi jó nem várna.

Mire gondolsz?

Már nyomoztam ebben az ügyben is. Hajdúnánáson próbálnának keresni neki valami gondnokot, valahova biztosan elhelyeznék, de szerintem ez nagyon embertelen. Arról nem is beszélve, hogy viszolyog attól a gondolattól, hogy Hajdúnánásra visszamenjen.

Mondott neked bármit arról Fruzsina, hogy milyen sora volt ott?

Sok mindent mondott, igen, mondott szörnyűségeket is, de ezeket nem tudom bizonyítani.

Meddig marad nálad Fruzsi? Amíg nem megy valaki a lakásodra, és ki nem toloncolja?

Amíg akar. Bármeddig képes lennék őt bújtatni, de nagyon nehezen bírom. Anyagilag és lelkileg is. Nagyon megvisel. Egy nyolcéves gyerek van a nyakamon, akit nagyon szeretek, de nagyon kellene segítség. Egyedül, illegalitásban ez rettenetesen nehéz.

Fruzsinának hat napja maradt? Cikkünk megjelenése után újra írt nekünk Fruzsina kétségbeesett nagynénje. A lány a mai napon kapott levelet a Migrációs Hivataltól, amelyben az áll: Fruzsina március 3-án jelenjen meg náluk és vigyen magával egy jegyet, ami érvényes a hazautazásához Magyarországra.
 
Exit mobile version