Tényleg kell a heti 40 óra tanulás a magyar diákoknak?

nlc | 2015. Március 10.
Egy nemzetközi összehasonlítás szerint a magyar diákok jóval több időt töltenek házi feladat írásával, mint külföldi társaik többsége. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint a tanulók rendszeres kötelező feladatai akár heti 38-40 órára is rúghatnak.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet felmérése szerint a 29 mért ország közül Magyarországon fordítják az ötödik legtöbb időt a leckére a gyerekek. A 15 éves magyar diákok átlagosan heti 6,2 órát töltenek házi feladatok írásával, ami jóval magasabb a 4,9 órás OECD-átlagnál – írja a Magyar Nemzet.

Nemcsak a házi feladatok mennyisége okozhat problémát a gyerekeknek, de a kötelező óraszámok is magasak a magyar köznevelésben – mondta a lapnak Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke. A győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója szerint az új kerettantervek és a mindennapos testnevelés bevezetése által érintett évfolyamokon gyakran heti 36 órát tesznek ki a kötelező iskolai feladatok, sőt olykor ennél is többet.

Ha a tagozatos oktatás miatt bizonyos tárgyakat emelt óraszámban tanítanak, nem ritka, hogy egy tizedikes gyereknek 38-40 órányi rendszeres kötelező feladata van hetente. Sok iskolában az ebédeltetésre sincs elég idő, van, ahol a gyerekek délután fél négykor jutnak leghamarabb ételhez – jelezte az NPK elnöke.

Exit mobile version