Botrány a közétkeztetésben?

nlc | 2015. Április 24.
Szakmai körökben úgy tartják, nem minden közétkeztető tud megfelelni a szeptembertől kötelező szigorú előírásoknak. Ráadásul az is előfordulhat, hogy a rendelet nyomán csak drága és rossz ízű ételek kerülnek majd az asztalra.

Szeptembertől már nem ajánlás, hanem kötelező erejű rendelet szabályozza, hogy a közétkeztetésben mi és hogyan kerül az asztalra – írja az mno.hu. Emellett az intézményeknek a diétás étrendet is biztosítaniuk kell az óvodások, iskolások számára, ami sok településen gondot okozhat. Ha egy közétkeztető technikai vagy személyi feltételek hiányában nem tudja betartani az előírásokat, akkor az adott intézménynek más közétkeztetőt kell keresnie. A szülők együttműködésére is szükség van, nekik kell jelezniük, ha gyermeküknek speciális étkezési igénye van.

A közétkeztetőknek számos egyéb előírással is számolniuk kell szeptembertől. Például tejnek, gyümölcsnek és zöldségnek naponta kell szerepelnie az étrendben. Arról is pontos előírás rendelkezik, hogy mennyi só, cukor vagy ízfokozó és zsiradék kerülhet az ételbe. Problémát okozhat, hogy nagy az eltérés a rendelet előírásai és a vendégek elvárása között, például ami a sózást illeti.

Exit mobile version