Nepáli földrengés: 24 magyart még keresnek

nlc | 2015. Április 27.
Elvileg nincs veszélyben az a 24 magyar állampolgár, akikkel még nem sikerült felvenni a kapcsolatot Nepálban. A földrengést követően nagy problémát jelent a kommunikáció és az áramellátás hiánya.

 

A Nepálban tartózkodó 48 honfitársunk közül eddig 24-et sikerült elérni – olvasható a hirado.hu-n. A másik 24 állampolgár állapotáról még nem tudunk, őket folyamatosan próbálják telefonon, illetve e-mailen elérni. Az eddigi adatok szerint ők valószínűleg nincsenek olyan helyen, amelyet lavina veszélyeztetne. Úgy tudni, hogy egy 12 fős magyar csoport tegnap este a török légitársasággal el tudott indulni a nepáli repülőtérről, és további két fő is egy másik járattal, így mindössze egy ember maradt a 15 tagú csapatból Nepálban.

Nepált a földrajzi adottságai miatt kiemelten veszélyeztetik a földrengések, az utórengések várhatóan hónapokig tartanak majd. A problémát fokozza, hogy rendkívül gyenge, sérülékeny épületek találhatók az övezetben, így az okozott kár is jelentősebb. A gazdagabb országokban, ahol évtizedek óta törődnek azzal, hogy földrengésnek ellenálló  házakat építsenek, ugyanakkora méretű földrengést sokkal kisebb károkkal vészelnek át.

Exit mobile version