Jelképes örökbefogadással lehet támogatni a nepáli gyerekeket

nlc | 2015. Május 02.
Több magyarországi segélyszervezet és egyház is adománygyűjtést indított a földrengés sújtotta területen élő emberek megsegítésére.

Nepálban mintegy 600 ezer ház rongálódott meg, vagy dőlt romba a földrengés miatt. Az ENSZ becslései szerint legkevesebb félmillió sátorra lenne azonnali szükség, hogy menedéket tudjanak adni a több milliósra becsült számú, földönfutóvá lett helyinek. A világszervezet úgy látja, a következő hónapokban is nagy szükség lesz élelmiszer-, víz- és gyógyszerszállítmányokra, több százmillió euró értékben.

Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat nemzetközi mentőcsapatának vezetője Katmanduból azt nyilatkozta, szinte mindenből hiány van Nepálban; ivóvízből, fekvőhelyből, sátrakból és tisztálkodószerekből egyaránt. A szervezet korábban bejelentette, úgynevezett örökbefogadási programot indított az árván maradt gyerekek ellátására. “Természetesen csak jelképesen, de örökbe fogadhat bárki egy gyereket, és havi 3 ezer forinttal támogatja. Ez nyomon követhető. Tudni kell, hogy egymillió gyerek van jelenleg az utcákon” – hangsúlyozta Pavelcze.

MTI Fotó: Fehér Bertalan / Baptista Szeretetszolgálat

A nepáliak megsegítésére gyűjt a Katolikus Karitász a bankszámlaszáján és az 1356-os adományvonalán. Egy hívással 500 forintos támogatás nyújtható a katolikus szervezet nepáli munkájához.

Az Ökumenikus Segélyszervezet a 1353-as adományvonalon várja a hívásokat, tárcsázásonként 250 forint ajánlható fel a katasztrófa sújtotta térség megsegítésére.

A Magyar Vöröskereszt nepáli segélyakcióját, a 1359-es számot felhíva vagy oda az “adomány” szót SMS-be elküldve lehet 250 forinttal támogatni.

Magyarországon gyűjtést indított még egyebek közt a Mantra Magyarországi Buddhista Közösség is, amely a károsultak megsegítésére, valamint a történelmi helyek, kolostorok helyreállítására várja az átutalásokat, az összegyűlt pénzt honlapjuk szerint egy katmandui kolostornak küldik majd el.

Forrás: inforadio.hu

Exit mobile version