Jön az egységes jegyrendszer buszra és vonatra

nlc | 2015. Május 04.
A mobilparkolás után végre megvalósulhat az egységes mobilos jegyvásárlás. Így lesz vonzóbb a közösségi közlekedés 2016 végére.

Egységes mobiltelefonos rendszerben válthatunk majd jegyet a helyi és a helyközi buszjáratokra, valamint a vonatokra – tudta meg a nol.hu. Azt gondolnánk, hogy a valós idejű utastájékoztatás vagy az egységes elektronikus jegyrendszer ma még tudományos fantasztikum. Ezzel szemben a jogi és technológiai feltételek hazánkban is adva vannak, az országos rendszer kereteinek fejlesztése már megkezdődött.

Az első kísérleti rendszer előnyeit a debreceni utazóközönség élvezheti, várhatóan már 2016 tavaszától. Az országos rendszer élesítését jövő év végére ígérik, amit részletes piacfelmérés előz meg. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. már bizonyított: a mobilparkolás egységesítését megelőzően hasonló utat jártak be. Azt remélik, ettől az újdonságtól még többen döntenek majd a tömegközlekedés mellett.

Exit mobile version