Az egész egy félnapos kis ügynek indult: a határ közelében, tőlünk 80 kilométerre lakik az ügyfél, akinek a legutóbbi terveket bemutatásra kivittem. Szerintem az ilyen prezentációkat legtöbbször meg tudnánk oldani skype-on és e-mailben, de ő ragaszkodik a személyes találkozókhoz – az utat pedig fizeti. Ám legyen. Az egyetlen bajom ezzel, hogy még itthon sem szívesen vezetek, nemhogy külföldön.
Félig sikerült az utam, félig nem
Mivel vezetni nem szeretek, és a város, ahol élek, nem nagy és teljesen lapos, így autó helyett biciklit tartok, kiküldetésbe pedig a főnököm céges autóját viszem. Egy kis létszámú, de elég jól prosperáló reklámiroda vagyunk, ahol én a kollégák megfogalmazása szerint mint kreatív igazgatónő (hivatalosan művészeti vezető) szorgoskodom. Ebben a beosztásban leginkább magamat igazgatom, mivel jelen pillanatban én vagyok ennek a részlegnek az egyetlen tagja. Kampányokat találunk ki, én pedig megtervezem a látványvilágot a mondanivalóhoz. Egy ilyen tervezetet kellett bemutatnom legutóbb Bécsben.
A prezentáció jól sikerült, és az úttal sem volt gond – legalábbis odafelé. Visszafelé viszont alig hagytam el a schwechati lehajtót, amikor rángatni kezdett az autó, és pár nyekkenés után egyszerűen megállt az út kellős közepén. Épp csak annyit bírtam tenni a nagy meglepettségben, hogy valahogy az út szélére kormányoztam a guruló kocsit. Halvány fogalmam sem volt, mihez kezdjek.
Ki fog megmenteni?
Egy értelmes ötlet jutott csak eszembe: felhívom a főnököt, végül is övé az autó. Nem voltam túlzottan oda a gondolattól, hogy tőle kell segítséget kérnem, mert kifejezetten kényes erre a kocsira, és mostanában egyébként is folyton ideges egy nagyszabású kampány miatt. Egyszóval neki is csak púp a hátán, hogy egy kényeskedő osztrák klienshez kell járnom csip-csup ügyekkel ahelyett, hogy azzal a másik kampánnyal törődnék.
Meglepően higgadtan fogadta a beszámolómat, ami után egy igen kellemes hírrel szolgált: van cascójához assistance biztosítása is ilyen esetre, és bérautót, vagy ha kell, szállást adnak nekem, amíg az autó megjavul. Az én dolgom, hogy üljek a fenekemen, és mondjam meg neki pontosan, hol vagyok. Ő pedig betelefonál a biztosító assistance szolgáltatójának, és küldik az autómentőt.
Ez így is lett. Nagyon meglepődtem, hogy ilyen simán intézhető az ügy, pedig már nagyjából lemondtam arról, hogy épségben hazajutok a következő két napon belül. Ehhez képest alig 20 perc múlva érkezett az autómentő, aki a helyszínen nem tudta megjavítani a kocsit, de a közeli szervizbe bevitte, ahol azonnal megvizsgálták. A hiba nem volt nagy – valami befecskendezéseldugulásos micsodát ultrahangos micsodával ki kellett pucolni, és kész is. Ezt viszont csak másnap reggel tudták megoldani leghamarabb, úgyhogy dönthettem: bérautót kérek vagy szállást.
Bérautónak nem sok értelme volt, hiszen másnap úgy is vissza kellett volna jönnöm a főnök autójáért, és nem volt kedvem két úthoz egy helyett. Úgyhogy a szállást választottam, legyen legalább valami kellemes is a mai napban – és egy csendes szállodai szoba reggelivel kifejezetten ennek ígérkezett. Másnap délelőtt pihenten és jó hangulatban mentem az autóért (a javítás a szereléssel együtt két és fél órát vett összesen igénybe), és ezt a kedvemet egész nap meg is őriztem. Váratlan volt a kiruccanás és a malőr is, de végül is jól sült el, és üdítő élmény volt, hogy jól kialudhattam magam a friss, illatos ágyban, ahol másnap nem nekem kellett a kávét megfőznöm, hanem kérésre a szobámba hozták. Ha hazaérek, gratulálni fogok a főnöknek, hogy megkötötte ezt a biztosítást.