Itt nincs szadista náci tiszt
A Saul fiában nem látod a haláltábort, nincsenek gonosz nácik, illetve ha vannak is, akkor arctalanok maradnak, sőt csontsovánnyá fogyott hullákat sem látsz, maximum apró részleteket belőlük. A képek nem akarnak téged elborzasztani, nem látsz nagytotálokat a kemencékről, amikben halottakat égetnek, és nem mutatnak síró gyerekeket, amint elválasztják őket a szüleiktől. Itt a kamera csupán egyvalakit követ, Sault, akinek a Sonderkommando tagjaként az a dolga, hogy beterelje a gázkamrába az érkező transzportokat (igen, ebben a filmben a kivégzett emberek tömegét csak transzportnak és szállítmánynak hívják), kicipelje onnan a hullákat, segítsen az elégetésükben és a hamvaik folyóba szórásában, sőt nézze át a ruháikat értékek után kutatva.
Maga Saul is zsidó, ahogy a Sonderkommando többi tagja is. Bizonyos szempontból kiváltságosak ők, hiszen azon kevesek közé tartoznak, akik tudják, mi folyik a táborokban, és a többi fogolyhoz képest ők jobb ételt, italt és tisztálkodási lehetőséget is kapnak. Cserébe az “élettartamuk” alig néhány hónapra szól, és a munkájuk végeztével az életük is véget ér. Saul azonban már nem aggódik ezen.
A reményvesztett ember új célt talál
A Saul fia Saulján (Röhrig Géza első filmszerepében szinte eszköztelenül játszik) látjuk, ahogy próbál sodródni az eseményekkel. Nincsenek céljai, tudja, hogy meg fog halni, egyszerűen csak teszi a dolgát, amit megparancsolnak neki. Így azonban nem lehet élni, és amikor egy napon megpillant egy fiút a gázkamra halottai között, felismerni véli benne saját törvénytelen fiát. Itt először látunk felcsillanni valamit Saul szemében. Végre célja lesz: szeretné tisztességesen, a zsidó hagyományoknak megfelelően egy rabbival eltemettetni a fiút, aki talán nem is az övé (ezt a film szándékosan homályban tartja).
A véletlen úgy hozza, hogy a társai pont ekkorra időzítik a szökési tervüket, ami azonban hidegen hagyja a férfit. Ahogy a film egyik erős jelenetében az egyik társa elmondja: Saul a halottakat választja az élők helyett. A kamera végig a főszereplőt követi, gyakran az ő szemével látjuk az eseményeket, és az esetek többségében az ő arca van a középpontban. Márpedig Saul már nem rémül meg a körülötte folyó dolgoktól, hiszen ezek a napi rutinja részei. A háttér gyakran elmosódott, és Saulon kívül szinte csak a közvetlen közelében mozgó embereket, zajló történéseket láthatjuk.
Ez a film beszippant minket egy reményvesztett ember lelkébe, és megmutatja, milyen hatással lesz rá, ha újra célja lehet az életének, bármilyen szomorú és lehetetlen is ez a cél.
Egy halálgyár működés közben
A film legfőbb erénye, hogy nem akar nekünk mindent megmutatni. Bőven elég, hogy a főszereplő szemével láthatunk, vagy inkább érzékelhetünk egy halálgyárat – nagyobb szavakkal dobálózva magát a holokausztot – működés közben. Halljuk a sikolyokat, a lánccsörgést, a kemencék folyton égő tüzét, a lövéseket, a takarítók súrolását…
Auschwitz rémképére a képek csak utalnak, az igazi kép erről a néző fejében bontakozik ki. És ez általában sokkal borzalmasabb, mint amit kamerával tudnának mutatni nekünk.
Nagyon nehéz néznivaló a Saul, mert olyan dolgokat mutat be egy emberről és az emberiségről, amiket kényelmetlen látni. Még gondolkodni rajta is kellemetlen. Hogyan választhatja valaki ezt a “munkát” ahelyett, hogy inkább ő maga is meghaljon, és hogyan lehet ezer ember kivégzéséről úgy beszélni, mintha csak egy vagon babkonzerv raktározásának problémáját kéne megoldani.
Ennek nem lehet jó vége
Az első filmes Nemes Jeles László szokatlan tudatossággal szorította korlátok közé filmjét, és a 4:3-as képarányával szintén azt üzeni nekünk, hogy itt nincs tág horizont, nincs kilátás a szabad világ felé. Itt az ember önmagába van bezárva a pokolba, és elsősorban magával kell elszámolnia, mielőtt bekövetkezne az elkerülhetetlen. A film egy percig nem kecsegtet happy enddel. Mind tudjuk, hogy ennek nem lehet jó vége. Ennek ellenére az ember lelke még a legborzalmasabb körülmények között is képes lehet békére találni, és ezt a film egy nagyon frappáns zárójelenettel mutatja meg.
Nagyon úgy tűnik, hogy hosszú idő után a magyarok Cannes mellett az Akadémia tagjait is meghódíthatják, és ismét lehet egy Oscar-jelölt magyar filmünk.