Gazdasági bevándorló voltam, elvettem egy német munkahelyét

Hovanyecz Teréz | 2015. Június 04.
Szerintem nem foglalja a nevemet esti imáiba Sandra Schmitt, az egykori munkatársnőm. Évekkel ezelőtt miattam került az utcára. 2006-ban kiházasodtam Németországba. Mai szitokszóval úgy mondanánk: haszonleső gazdasági bevándorló lettem a németeknél. A házassági anyakönyvi kivonattal a zsebemben két nap alatt megkaptam a korlátlan munkavállalási engedélyt (akkor még kellett ilyen), és kíméletlenül rászabadultam a német munkaerőpiacra.

Hamarosan sikerrel is jártam, egy munkaerő-közvetítő cégen keresztül a legtekintélyesebb bank központjában helyezkedtem el titkárnőként. Hivatalosan egy súlyosan beteg munkatársat helyettesítettem, akiről nem lehetett tudni, mikor tér vissza a kórházi kezelésből. Hasonló helyzetben volt a német állampolgárságú Sandra is, ő a másik régóta betegeskedő titkárnőt helyettesítette bérmunkaerőként. Kiváló némettudásommal, gyors és precíz munkavégzésemmel, valamint a levakarhatatlan széles mosolyommal (van munkám! van munkám!) hamar beloptam magam a feletteseim szívébe. Ettől kezdve rohamosan csökkent az egyébként echte német kollegina népszerűsége, a főnökeink ezerszer szívesebb fordultak hozzám, a jelenlétével a végtelen Pußtát megidéző gazdasági bevándorlóhoz. Szerepet játszhatott ebben Sandra kelletlen hozzáállása és többnyire flegmatikus hanghordozása, de azért mégis meglepett, milyen hamar a szívükbe zártak az egyébként durván hierarchikus és konzervatív osztályon. Ami 99 százalékban férfiakból állt…

Maradj nálunk, Piroschka!

Amikor pedig bejelentkezett az egyik korábbi titkárnő, hogy meggyógyult és jönne vissza dolgozni, valódi lobbimunka indult a megtartásomért. Az önjelölt érdekvédőim naponta szaladgáltak a nagyfőnökhöz, hogy ugye, a “kleine Ungarin” marad az osztályon, és nem az az undok Sandra. Nekem ez roppant kellemetlen volt, tekintve hogy mégiscsak betolakodónak, azaz pardon, egy megtűrt gazdasági bevándorlónak éreztem magam. Aztán a rámenős menedzserek csak elérték a céljukat, Sandra ment, az én pozícióm pedig megszilárdult. Olyannyira, hogy amikor a szomszédos osztályon megüresedett egy igazi állás, azonnal állományba vettek. Pár hétre rá a másik lábadozó kolléganő is visszatért, szóval teljes volt a happy end. Kivéve Sandrának, aki eredetileg abban reménykedett, hogy majd őt veszi át határozatlan idejű munkaszerződéssel az egyik legkiválóbb német munkaadónak számító bank.

Ende gut, alles gut

Két évig tartott ez a jólét, ezután fordult a kocka: a férjemből csináltunk közutálatnak örvendő gazdasági bevándorlót Magyarországon. 2008-ban hazaköltöztünk ugyanis. Igaz, nem a szerb határon szöktünk át, hanem Hegyeshalomnál autóztunk be az országba, a több nyelvet beszélő német mérnökök jellemzően így csinálják (már aki van annyira hülye, hogy nálunk akarjon dolgozni). Ami viszont megbocsáthatatlan: elvette egy magyar munkahelyét. Mondom én: pfuj, gazdasági bevándorlók!

Exit mobile version