“Ez egy tipikus agresszív rajz. Egy régi tanítványomé, aki 16 évesen fejezte be az általános iskolát. Az apja hatalmas drogbáró volt, aki fiatalon meghalt, az anyja külföldön prostituált, ezért a nagymamája nevelte. Kisebb korában előfordult, hogy az egész iskola az anyja meztelen képét nézegette egy szexlapban. Sokszor visszajárt hozzám rajzolni, még azután is, hogy elballagott. Egy ilyen alkalommal nagyon feldúltan jött, mert nem akarták beengedni az iskolába. Arra kértem, rajzoljon egy embert, és ezt a kigyúrt, dühös alakot készítette, tele agresszív jegyekkel. A dühre utalnak az izmok és a nyitott száj is, sőt először szemet sem rajzolt neki, csak utólag, amikor sikerült megnyugodnia. Benne nem is tudatosult, de valójában magát rajzolta meg. Szerencsére viszonylag jól megy a sora, nem lett belőle bűnöző, és gyerekei is vannak.”
Hortoványi Judit szerint jó lenne, ha a rajztanárok nemcsak kockát és csendéletet rajzoltatnának a gyerekekkel, hanem segítenék őket abban, hogy kifejezzenek olyasmit, amit amúgy nem mernek. Ez minden gyerek számára hasznos, de Judit elsősorban a legnehezebb helyzetben levőkkel akar foglalkozni. “Projektív rajzokat csináltatok velük, vagyis megpróbálom elérni, hogy a rajzokon keresztül önmagukat fejezzék ki. Ettől még nem leszek pszichológus, de ha komoly gondra utaló jelet látok, el tudom küldeni őket szakemberhez. Ha megbíznak bennem, az a tanítást is megkönnyíti: aki más órákon sok problémát okoz, az földrajzon úgy tanul nálam, mint a kisangyal.”
Judit egy fiktív történeten átívelő, öt elemből álló rajzi feladatsort dolgozott ki. “A mese szerint a saját hajónkkal útnak indulunk, majd hajótörést szenvedünk. Kievickélünk egy szigetre, ahol találunk egy házat és egy barlangot. A barlangban két varázstükör van, az egyikben a saját szívünket látjuk, a másikban pedig valamit, ami minket szimbolizál. A történet utolsó állomásaként a barlang mellett találunk egy fát is.”
Judit szerint sokat elárul, hogy ki milyen hajót rajzol magának, mert egy ladiktól a Titanicig minden megengedett. “Ez a gyerek egy tengeralattjárót készített, ami folyamatosan a víz alatt van. Állandóan védekeznie kell, komplett fegyverarzenált tart arra az esetre, ha megtámadnák. Nem is csoda, hogy ezek a gyerekek így érzik magukat, a tanárok állandóan arra próbálják rávenni őket, hogy tanuljanak és viselkedjenek jobban. De hiába a jó szándék, ha éppen visszafelé sül el, és mindent támadásként élnek meg.”
A feladatsor következő részében a gyerekeknek le kell rajzolniuk a házat, amit a szigeten találnak. Nincs semmilyen megkötés, szabadon választhatnak egy kunyhót is, vagy akár egy óriási palotát, a döntés pedig sokat elárul a gyerekek jövőképéről. “Ezt a képet egy 15 éves, nagyon problémás fiú rajzolta, aki minden előítéletnek megfelel: kigyúrt, kopasz és agresszív, nagyon nehéz bánni vele. De az agresszió mindig szorongással párosul, ami a rajzról is kiderül. Ez az ő jövőképe, amit maga előtt lát: egy világvégi börtön, ahonnan senki sem jut ki. És ha őszinték akarunk lenni, valószínűleg igaza is van, mert ezek a gyerekek sokszor olyan vágányra kerültek, amiről már nehéz letérni. Nyilván megmenteni nem tudom őket, de ha már elmegy az iskolapszichológushoz, az is haladás.” De van, amikor a rajzoltatás kézzel fogható eredményre vezet. “Egyszer azért hívtak el egy iskolába, mert időről időre bántalmazták az egyik gyereket, de sosem derült ki, hogy ki az, és miért. A rajzokon keresztül viszont szépen sikerült feltárni az esetet, és fél év alatt felgöngyölítettük az egészet.”
“Ezt a képet egy roma kislány készítette, amikor arra kértem, hogy rajzolja le, milyen szimbólumot látna magáról a barlangi tükörben. Ő egy igazi vagány csaj, mindig visszabeszél a tanárnak, és rosszul is tanul, legszívesebben megszabadulnának tőle. Mégis angyalként rajzolta le magát, amikor pedig ideadta nekem, azt mondta: Judit néni, tessék elhinni, hogy én belül igaziból jó vagyok.”
Judit szerint a gyerekek személyisége sokszor nehezen tud kibontakozni a magyar iskolákban, ha pedig valaki problémásabb, a tanárok különösen tehetetlenek. “Hiába kérdezik meg, hogy mi bajuk van, szóban nem adják ki magukat. Ezért lenne szükség a vizuális nevelésre, ahol a rajzokon keresztül beszélhetnek önmagukról, főleg kamaszkorban.”
“Én vagyok a madár és az ördög is. A madár a jó, az ördög a rossz. Nagyon közel vannak egymáshoz, az ördög simán lelövi a madarat, nem tud elrepülni.” Egy roma kisfiú ezekkel a szavakkal adta át Juditnak a rajzot, ami a saját, szabadon választott szimbólumát ábrázolja. Judit szerint ez is mutatja, hogy ezek a gyerekek semmilyen alternatívát nem látnak maguk előtt. “Ilyenkor nem is tudok mást tenni, mint biztatni őket, hogy talán a madár mégis időben fel tud röppenni.” Judit a rajzos feladat után gyakran közös beszélgetést kezd a gyerekekkel, ahol mindenki elmondhatja, mit gondol a másik rajzáról. Így sokkal jobban megismerik egymást a gyerekek, de közben senkit sem kényszerítenek, hogy nyíljon meg. Ha nem akar magáról beszélni, mondhatja, hogy ez csak egy rajz, semmi több.
A feladatsor részeként a gyerekeknek egy fát is le kell rajzolniuk, amit gyakran használnak a pszichológiában az én szimbolizálására. Így készült el ez a kép is, amit egy 16 éves, nagydarab cigány fiú készített. “Nagyon félelmetes srác, látni a tarkóján a hurkákat, trikóban jár, és aranyláncot hord. Tényleg olyasvalaki, akivel nem szívesen futnék össze egy sötét sikátorban – mondja Judit. – A rajzából azonban kiderül, hogy valójában ő is tele van félelemmel. Ez a fa retteg a bogaraktól, még arca is van, látszik, ahogy üvölt. Gondoljunk bele, hogy ez az ijesztő fiú így fél. Akár a bogaraktól, akár mástól, ez nagyon meglepő. Aztán amikor kihozta a rajzot, gyorsan hozzátette: ez persze nem ő. Ez csak egy fa.”
“A legtöbb kollégám csodálkozik, amikor azt mondom, ezeknek a gyerekeknek biztonságra van szükségük. Azt hiszik, akkor csak még agresszívebbek lesznek. Pedig nem: most azért ilyenek, mert folyamatosan kudarcokat élnek át, soha semmi jó nem történik velük. Ha biztonságban vannak, nyugodtak lesznek, de sajnos ezt sok tanár nem fogadja el. Előfordult, hogy egy igazgató azért fogadott kitörő örömmel, mert azt remélte, a rajzokon keresztül majd bebizonyítom, hogy a gyerekek kezelhetetlenek, és ki lehet őket rúgni az iskolából. Sokszor az a cél, hogy nyomjuk ki inkább magántanulónak, csak ne legyen ott. Egy korábbi munkahelyemen kiközösítettek a tantestületből, azt mondták, átálltam a cigányok oldalára.”
Ezt a képet egy fővárosi gimnáziumba járó cigány fiú rajzolta. “Most 17 éves. Nagyon jó tanuló, tehetséges gyerek, igazán rendes családból származik. Ebből a rajzból derül ki, mennyire nehéz lehet megbirkóznia a saját identitásával – mondja Judit. – Az alapfeladat az volt, hogy rajzoljon meg egy szép és egy csúnya rajzot. Ezt szánta a csúnyának. A képen egy hajléktalan van, vele azonosítja saját magát. A lap hátoldalára először ráírta, hogy cigó, de végül kiradírozta, és odaírta a helyére angolul, hogy cenzúrázva. Megijedt, hogy a többiek lenézik majd, miközben ő is gyűlöli magát, amiért roma.”
Az utolsó három rajz ismét Istvántól származik, aki az első emberalakot is készítette. “Itt, amikor a saját szívét kellett ábrázolnia, megint dühös arcot rajzolt, a bal oldalon levő alakból pedig kiderül, mennyire egyoldalúan gondolkodik a nőkről. Feje nincs is, felül meztelen, és a legfontosabb, hogy nagy mellei vannak.”
“Az ötrajzos feladatsor utolsó részében István ezt a fát rajzolta. A súlyzó nagyon sok, Istvánhoz hasonló roma fiúnál megjelenik, hiszen rengeteg időt töltenek a konditeremben. Ez a fa is éppen gyúr, csakhogy a földön látszik a balta, amitől retteg, morgolódik is, hogy »az isten szakítsa szét, aki idetette azt a baltát!«. Amikor ideadta a rajzot, István azt mondta: azért gyúr, hogy ne tudják kivágni” – mesélte Judit. Ez is azt mutatja, hogy az agresszív viselkedés sokszor pont a védekezés igényéből fakad.
“Ebből a rajzból ismertem meg István másik arcát, ami az agresszív, rossz tanuló, kezelhetetlen gyerek képe mögött van. Valójában egy őzzel, vagy ahogy odaírta, egy őzikével azonosul, ez az állat jelképezi őt. Azt mondta róla, egyedül van, mert az anyja elhagyta őt, és bármikor lelőhetik a vadászok. Miután megrajzolta ezt, sosem tudtam úgy ránézni, mint addig. Onnantól kezdve tudtam, hogy kicsit sem szabad vele erőszakosnak lenni, hanem valami egész másra van szükség. Utána nagyon megkedvelt, bennem feltétel nélkül megbízott. Másnak nem is engedelmeskedett, mindenkinek azt mondta: Judit néni a góré.”
Szurovecz Illés írása az Abcúgon jelent meg
Nézd meg ezt is!
- Sokkoló rajzok mutatnak tükröt
- Rajzok, amik kinevetnek – te magadra ismersz?
- Diákok dolgozataira rajzol a tanár – fotók
