Nógrádi vonatbaleset: “évente legalább tízszer van hasonló vészhelyzet”

nlc | 2015. Augusztus 17.
Frontálisan ütközött két vonat az Aszód- Balassagyarmat vonalon vasárnap reggel. 21-en sérültek meg, volt, akit mentőhelikopterrel vittek kórházba. Csak a szerencsén múlik, hogy nem történik ilyen, vagy még súlyosabb baleset gyakrabban a Vasutasok Szakszervezetének(VSZ) elnöke szerint. Meleg János szerint a túlterheltség miatt történhetett a frontális ütközés.

Mindenki kapaszkodjon – ezt kiáltotta a mozdonyvezető az ütközés előtt. Az M1 híradójának nyilatkozta az egyik utas. Először “lassított a vonat, dudált a vezető, kiugrott a fülkéből, és figyelmeztetett minket”. Egy másik utas azt mondta, az ütközés pillanatában a feje nekivágódott a háta mögött lévő falnak, majd összefejelt a vele utazó barátnőjével. Közben csöngött a füle a csattanástól.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

 A VSZ elnökének tudomása szerint tavaly tíz ilyen vészhelyzetet regisztráltak, és idén is már ötször jelentettek hasonló szituációt az egyes állomásokon, míg korábban évente legfeljebb 2-3 került napvilágra. Meleg János azt mondta, korábban is figyelmeztetett arra, hogy a vasúttársaságnál kevés a szakember, a jelenlegiek túlhajszoltak, nincs pénz utánpótlásra, és ebből előbb-utóbb tragédia lesz.

Korábbi súlyos vasúti baleset Magyarországon:

Amikor nem lett baj, de…

Exit mobile version