Menekültügy: Így élt a férfi, aki a halálkamion útját szervezte

nlc | 2015. Szeptember 26.
Elit környéken élt, egy kecskeméti albérletből szervezte a 71 halálos áldozatot – köztük négy gyerek életét – követelő halálkamion útját a férfi.

Az afgán származású bolgár férfi kifejezetten elit környéken élt, egy új építésű társasház első emeleti, körfolyosós lakását bérelte, Kecskemét városközpontjától néhány percre – tudta meg a Blikk.

Ő és öt társa egy kisebb dobozos hűtőkamionba zsúfolt – többségében szír – menekülteket, akiket Németországba akartak szállítani. Tervükbe hiba csúszott, ugyanis a teherautó raktere egyáltalán nem szellőzött, így valamennyi utas borzalmas kínok között fulladt meg, összekarmolva a kamion rakterét, de kiszabadulni nem tudtak.

A szomszédban lakók egyenesen ledöbbentek, amikor megtudták, hogy a férfi is részese volt a halálkamion útjának szervezésében. Segítőkész, tisztességes embernek ismerték meg, akiről tudták, hogy minden bizonnyal jómódban él, hiszen a környéken nem olcsó az albérlet sem. 

A halálkamion útját szervező banda tagjai ellen a magyar hatóságok embercsempészet minősített esete miatt folytatnak vizsgálatot, amelynek büntetési tétele 18 évig terjed. Ezzel azonban nincs vége az ügyüknek, Ausztriában vár rájuk a 71 ember sérelmére elkövetett életellenes bűncselekmények miatti eljárás.

Forrás: MTI

 

Exit mobile version