Tovább emelkedik a kötelező biztosítás díja

nlc | 2015. November 02.
A hétfő hajnalban közzétett tarifák alapján újabb díjemeléssel kell számolnia a mintegy 2 millió, még év végi évfordulós autósnak. A kötelező biztosítási díjak várhatóan 10-15 százalékkal drágulnak.

13 biztosító közel 100 oldalon tette közzé hétfő hajnalban a 2016. január 1-től érvényes kötelező biztosítási díjakat. Az Astra csődje után alig pár hónappal induló idei kampányban a szakértők általános díjemelésre számítanak a biztosítóktól. Elsősorban a növekvő kárgyakoriság indokolja az emelést. Ugyanis a  2015-ben csökkenő üzemanyag árak miatt nőtt az autósok által az utakon megtett éves kilométerek és ezzel együtt a bekövetkező károk száma is. Gépjárműből is több fut, mint egy évvel korábban, köszönhetően a növekedésnek indult újautó-eladásoknak.

A mostani emelés beleilleszkedik a két-három éve tartó díjemelési tendenciába: kis mértékű és folyamatos. A Biztosítás.hu számításai szerint ez annyit jelent, hogy a tavalyelőtti 11500, majd a tavaly novemberi 12500 forintos átlagdíjak után, idén már 14000 forint (+ adó) fölötti átlagdíjakra számíthatnak az autósok. Ez persze még mindig nem éri el az évközi szerződések 23000 forint (+adó) átlagdíjait, azonban tudni kell, hogy míg novemberben sok a B10-es bónuszban lévő, alacsonyabb díjat élvező szerződés, addig az év közben kötött szerződések esetében az új autóvásárlások miatti drágább A00-ás alap bónusz fokozata dominál.

Mit tegyünk a díjemelkedéssel?

Az éves emelés autósonként várhatóan 1500-2000 forint. A korábbi kampányokban 3000 forint volt az a határ, mely a legtöbbeket már biztosítóváltásra sarkallt. A mostani díjemelésből tehát látszik, hogy a biztosítók nem szeretnék elveszíteni meglévő ügyfeleiket, de alapot próbálnak teremteni a növekvő káraik kifizetésére.

Az összehasonlító portálokon ma délutántól ellenőrizhetjük a számunkra kínált kötelező biztosítási díjakat, ha úgy döntünk, hogy biztosítót szeretnénk váltani, november 30-ig tehetjük meg.

Exit mobile version