9 százalékos minimálbér-emelést akarnak a szakszervezetek

nlc | 2015. November 02.
Akár már ezen a héten kiderülhet, hogy mennyivel emelkedik jövőre a minimálbér hazánkban.

A minimálbér 9 százalékos emelését szeretné elérni a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZ) jövőre, s hogy ehhez mit szólnak a szociális partnerek, az már a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) monitoring bizottságának keddi ülésén kiderülhet – írja a Népszabadság.

A lap szerint ugyanakkor a megegyezés várhatóan még nem születik meg az ülésen, és nem valószínű, hogy a 9 százalékos emelés megvalósulhat. Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter júniusban úgy nyilatkozott, 5 és fél százalékos minimálbér-emeléssel számol a kabinet.

Kordás László, a MASZ elnöke úgy fogalmazott: “Az érdekszövetségek között egyetértés van abban, hogy a minimálbér nettó összegének el kell érnie a mindenkori létminimumot, amely ma legalább húszezer forinttal haladja meg a legkisebb keresetet.”

A szövetség hároméves programot dolgozott ki, ennek értelmében, ha 2018-ig minden évben 9 százalékkal nőne a minimálbér, az utolsó évben pedig 9 százalékkal csökkenhetne az azt terhelő adó, akkor 2018-ra a legalacsonyabb nettó fizetés nagyjából elérné a létminimum addigra becsült 98 ezres összegét.

Exit mobile version