Tíz nő és két férfi ül az asztaloknál, előttük több kiló dió. A nap végére többzsáknyit kell meghámozniuk belőle, másnap ugyanis viszik értékesíteni. Már egy hete ezt csinálják, sokaknak érdes, feketés a keze. Van, aki hosszú késsel, más röviddel dolgozik, közben pedig arról megy a beszélgetés, merre járnak a férfiak, akiknek aznap a fóliasátrat kell beszedniük, és milyen feladat vár még rájuk otthon. Vagy éppen egymást húzzák, például azzal, hogy ki hány diót pucolt már meg. “Tudja, mi a jó? 50 ezret keresünk, de még tudunk nevetni!” – mondta egyikük.
A faluvégi kis kertészetben dolgozó asszonyok közmunkások, csakúgy, mint a palánták fóliasátrait bontó férfiak, összesen 29-en. A százfős ormánsági faluban, Besencén élnek, és a besencei önkormányzatnak dolgoznak évek óta. Besencén ugyanis nincs más munka, csak a közmunka. Ezen kívül csak pár ember tudott elhelyezkedni a környéken, és ebbe beletartozik a falugondnok meg a gyógyszerész is.
A faluban szinte csak nehéz sorban lévő, szegény családok élnek. Van, aki a pár tízezer forintos nyugdíjból, más a 22 ezer forintos szociális segélyből, sokan pedig az 51 ezer forintos közmunkásbérből. “Az az ötvenezer forint éppen hogy az éhenhalás elkerüléséhez elegendő” – mondta az Abcúgnak a falut 2006 óta vezető Ignácz József polgármester. Emiatt a besenceieknek – csakúgy, mint az ország más részein élő szegényeknek – a polgármester szerint olyan életstratégiát kellett kialakítaniuk, amivel képesek túlélni: ez pedig a lemondás.
Ismerje meg a besencei családokat, akikkel végigvettük, mit jelent az, amikor már a hónap elején elfogy az ember pénze, és ha a gyerekek vagy a háztáji tyúk nem segítene, éhen halnának. Még a hűtőjükbe is benéztünk, van, amelyikben egy hétre elég virslit, másutt csak egy kis gombát találtunk. A hűtők tartalmáról készült képeket itt nézheti végig.
Lelkileg nyomorítják meg az embert
Szilágyi Zoltánné a férjével él kettesben besencei házukban. Közmunkás, ahogy a férje is, ő az önkormányzati kertészetnél dolgozik, a férfi pedig az erdészetnél. Szilágyinéval a műszak végén, többórányi diópucolás után találkoztunk. Azt mondta, munka után általában csak hazaesni van ideje, és még ezután áll neki a háztájinak: a kacsákkal és a kiskerttel foglalkozik. Miután végzett, sokszor már mozogni sincs ereje.
“Mindezt napi 2500 forintért” – mondta. A férjével együtt ugyanis összesen havi százezer forintot keresnek. Sőt azt mondja, hogy ez a pénz csak minden hónap 10-éig tart ki. “Tudom, mert minden hónapban ezt csinálom” – mondta.
Először is be kell fizetni a rezsit: a vizet, a gázt, a villanyt. Visszaadják azt az akár tízezer forintot is kitevő tartozást, amit az előző hónapban kértek kölcsön innen-onnan. Besegítenek a lányuk lakástörlesztőjébe, és végül kifizetik a saját személyikölcsön-tartozásukat is. Végül körülbelül harmincezer forint marad kettőjüknek, ebből vásárolnak a mozgóárusnál ételt. Nagybevásárlást ritkán csinálnak, ahhoz ugyanis buszozni kell, ami szintén pénzbe kerül.
Szilágyné szerint csak azért nem halnak éhen, mert hétvégente eljárnak túlórázni az erdészethez, így van egy kis mellékesük. De ha elromlana a bojler vagy a mosógép, akkor nagy gondban lennének. Így jártak tavaly a kazánnal is, kilyukadt. 65 ezer forintba került megcsináltatni, ehhez kellett a személyi hitel. Azóta is fizetik, és csak jövőre jár le. Összeszámolta, addig közel kétszázezer forint fog elmenni rá. “Mire lejár, addigra megint tönkremegy a kazán” – mondta.
Ez utóbbi nem is csoda, a házban minden régi, az utóbbi időben semmit nem tudtak újítani. “Nem tudjuk ennyiből fenntartani, ezért minden pusztul” – mondta. Szórakozásra nem is gondolnak, tavaly voltak utoljára a szomszéd faluban lévő fürdőben, idén viszont már nem tudtak elmenni, pedig szívesen tennék. Helyette van otthon nyolc befizetetlen csekkje és öt ki nem váltott receptje. Utóbbira sajátos taktikája van: egyik hónapban a férjéét váltják ki, a másikban az övét. “Lelkileg nyomorítják meg az embert. Annyit nem tudunk keresni, hogy megéljünk, pedig végigdolgoztuk az életünket” – mondta.
“Nem járunk színházba, se moziba”
Zsanett nevét kérésére megváltoztattuk, ő ugyanis azon kevesek közé tartozik, akinek van munkája Besencén, bár így sem keres sokkal többet, mint közmunkás férje. “A pénz egy napig van nálunk, amíg befizetjük” – mondta. Az ATM után az első útja a postára vezet feladni a csekkeket.
Ezen kívül be kell fizetniük a bérleti díjat a házukra. Az ugyanis már nem az övék, pár éve bebukták a devizahitelüket, a ház pedig a Nemzeti Eszközkezelő tulajdona lett. Szerencsére nem kérnek sokat, közel ötezer forintot kell fizetniük érte havonta, viszont még nem futott ki az a személyi hitel, amit a lakásfelújításra költöttek, az pedig borsosabb, havi 12 ezer forint, és közvetlenül a férje közmunkásbéréből vonják.
A ház takaros, de a lakásfelújítás már nem igazán látszik meg rajta. Az ajtó előtt egérfogók, és ott áll a kazán is, ami még januárban lyukadt ki. Azóta csak kályhával tudnak fűteni.
Mindent összeadva 15 ezer forintjuk szokott maradni a hónapra. “Abból élek, amit otthon megtermelek” – mondta Zsanett. Az udvaron kacsát, tyúkot tartanak, ottjártunkkor pedig éppen céklát főztek. Az étel miatt nem is aggódnak, szokott maradni a hónap végére, aznap cukorborsó-főzeléket ettek tükörtojással, másnap pedig grízes tésztát.
De így is szükségük lenne a pénzre, két kamasz gyerekük van, és az egyikük kollégista Pécsett. Neki négyezer forint a heti apanázsa, amit Zsanett csak úgy tud odaadni, ha rögtön a hó elején félreteszi az egész havi pénzt. A nagyobbik szerencsére már Angliában van, tőle azt remélik, hogy hamarosan küld haza pénzt.
És a szórakozás? “Nem járunk színházba, se moziba, nem megyünk el a barátainkkal meginni valamit, mert erre nekünk nem telik” – mondta. Ha tehetik, inkább a gyerekeknek adnak, de sokszor nekik sem jut, és ilyenkor nemet kell mondani, például legutóbb a dinnyefesztiválra. “A péntek meg a szombat este kilőve, mehetsz helyette bámészkodni” – szokta mondani.
“Egy tojás van a hűtőben. Mindig pontosan tudom, hány van benne.”
Marika a huszonéves fiával, Jánossal él együtt. “Régen jó életünk volt” – mondták, a ház mögötti istállóban ötven hízójuk volt. De a disznók eladási ára egyre csak csökkent, ők pedig egy idő után kifogytak belőlük. Most mindketten közmunkások.
A csekkekre és hiteltörlesztésre elmegy az egyikük fizetése, a maradékból élnek. Általában egyszer vásárolnak egy hónapban, illetve néha a mozgóárusoknál. “Ha mégse, akkor eszünk krumplit, az a végső megoldás” – mondta János. Az önkormányzattól legutóbb harminckilónyit kaptak. Krumplifasírozott lesz belőle, ami olyan, mint az igazi fasírt, csak nincs benne hús. De öltözködni például turkálóból szoktak, ami az önkormányzatnál szokott lenni, és minden ingyen van.
Egy igazi luxus van az életükben, a dohányzás. Ketten együtt akár húszezer forintot is ráköltenek havonta. “Nem tudok leszokni, próbáltam, nikotintapasszal is, de nem megy” – mondta János. Hónap végén már bajban van, ottjártunkkor is elfogyott a cigire félretett pénz, “ilyenkor koplalás van”.
Étel azonban lesz, ha más nem, akkor tojásleves. “Egy tojás van a hűtőben, mindig pontosan tudom, hány van benne” – mondta Marika. Aznap azonban még pörköltet ettek.
– Mi legyen hozzá? – kérdezte Marika a fiát.
– Rizst ennék – felelte.
– Az nincs.
– Akkor tésztát.
– Az sincs, van szeletelt kenyér.
Ebben végül megállapodtak. És mi lenne, ha több pénzük lenne? “Újra feltölteném az istállót állatokkal” – mondta János.
“Nagyon el szeretnék már menni innen”
A 41 éves Hajnalka két gyermekével él Besencén, az egyikük másodikos, a másik ötödikes. Az élettársa négy éve elhagyta, a három másik gyereke pedig külön él. Az 51 ezer forintos közmunkásfizetése szinte azonnal elmegy, a nagy része hiteltörlesztésre. 12 éve vették a besencei házukat, 1,5 millió forintért. Azóta is azt törleszti.
Csak közben kilyukadt a kazán, így csak a nappaliban van fűtés, a konyhában ilyenkor már kabátban és csizmában kell mosogatni. Az elektromos vezetékekkel is gond van, a villanyszerelő szerint elöregedtek, és múltkor is elment az áram.
“Pár ezer forintom marad egész hónapra, ezt sehogy sem lehet beosztani” – mondta. Az idősebb gyerekei adnak neki haza pénzt, illetve a volt élettársa küld neki ezt-azt Budapestről. Minden mást kölcsön kell kérnie, majd a hónap elején visszaadnia.
“Gyógyszer? Azt nem használok, inkább kifekszem!” – mondta arra a kérdésre, hogy mire szokott költeni. Hiszen ha magára költene, akkor a gyerekeknek nem tudna gyógyszert venni, ha megbetegednek. Sütit szoktak még kapni tőle, a mozgóárusnál csak 260 forint a sajtos tallér.
“Nagyon el szeretnék már menni innen” – mondta Hajnalka a kapuban a búcsúzkodáskor. Egyik barátnője azt mondta, tudna neki állást szerezni Németországban egy sajtüzemben, de nem hagyhatja itt a gyerekeket. A volt élettársa ugyan megígérte neki, hogy magához veszi őket, de már nyáron is ezt ígérte, mégsem lett belőle semmi. “Ha most sem jön össze, akkor itt kell folytatnom tovább, mert muszáj” – mondta.
“Bepakoltam a Polskiba az ingem, és eljöttem”
“Az egyik família, amelyik Besencét alapította” – mesélt a családjáról a 71 éves Futó Pál. Ő a besenceiek többségéhez képest szerencsésnek érezheti magát, nyugdíja ugyanis közel 90 ezer forint. Meg is dolgozott érte, az utolsó öt évében három műszakot vállalt, gépkocsivezető és szerelő volt.
De neki még ebből a pénzből sem marad sok, még úgy se, hogy egyedül él, a kis házára pedig egy fillért sem költ. “A dolgaim maradványok, minden ment a gyerekeknek, amikor elváltam” – mondta. Bepakolta a Polskijába az ingét, és eljött, otthagyva mindenét a feleségének és a gyerekeinek még évekkel ezelőtt. A házra, amiben lakik, szinte semmit sem költ, azt mondta, egyre több baja van, nem tudja, meddig él még ott.
Csak gyógyszerre elmegy 15 ezer forintja, efölött van még a rezsi, besegít a lánya hiteltörlesztőjébe, és szociális ebédet fizet. Amiatt naponta el kell buszoznia a szomszéd faluba, de nem bánja, az ingyen van, és még beszélgetni is tud. Ezen kívül szívesen bütykölget egy lerobbant, négyütemű Trabantot, ami a háza kertjében áll, és jobban hasonlít egy roncsra, mint egy igazi autóra. Futó úr azonban bizakodó, azt mondja, elment ő ezzel már egészen Harkányig is, szerinte már csak egy kis idő, és egy jó akkumulátor kell bele, és újra autózni fog vele.
“Volt hűtő, csak beszart”
A 22 ezer forintos szociális segély, meg a 12 ezer forintos családi pótlék. Juhász Anita ennyit keres havonta, neki ugyanis nem jutott közmunka. Lányával, édesapjával és két bátyjával él egy háztartásban, de munkája csak a két testvérnek van, és egyikük így is csak közmunkás. Ők adnak haza annyi pénzt, hogy mindig legyen mit enniük, de még így is nélkülözniük kell.
Hűtőre például egyáltalán nincs szükségük, csak egy fagyasztójuk van. “Volt hűtő, csak beszart” – mondta Anita. És mivel úgysem volt benne sok minden, ezért úgy döntöttek, nem próbálnak meg újat szerezni. A tejet hamar megisszák, minden más megy a fagyasztóba, még a sárgarépát is abban tartják.
Ha a két bátyja nem adna haza pénzt, Anitáék bajban lennének, a rezsin kívül ugyanis még mindig ketyeg az a személyi kölcsön, amit a januárban elhunyt édesanyjuk halálakor vettek fel, hogy ki tudják fizetni a kétszázezer forintos temetést.
“Szünet van, ilyenkor itthon vannak a gyerekek és többet esznek”
Rozália a párjával és öt gyerekével él együtt, a hatodikat pedig a nagymama neveli. A férfi 70-80 ezer forintot hoz haza, és a kiskorú gyerekekre havi százezer forint családi pótlékot kapnak. Mégse tudják megszereltetni a fürdőszoba alatt kilyukadt csöveket a házukban, így még vécére is a kertbe kell járniuk. A hűtőjük pedig szinte teljesen üres, ha nem tartanának otthon csirkéket, akkor most nem is tudnának mit enni.
“Egy gyerek van, hogy 20 ezer forintot is elvisz” – mondta Rozália. Ruházni, etetni kell őket, osztálypénzt fizetni, ráadásul a két lánya szemüveges is. “Nem szeretem rájuk adni, mert eltörik” – mondta. Írt már az óvodába is, hogy figyeljenek a kislányokra jobban, de azt válaszolták neki, nem az ő felelősségük, ha leesik a szemüveg. Pedig a pótlásra költött pénz az ételbüdzséből fog hiányozni.
A hónap elején nagybevásárlást csinálnak húst, tésztát, cukrot és egy-két édességet vesznek, főzni pedig húslevest és pörköltet szoktak belőle. Meg palacsintát, mert azt szeretik a gyerekek. “Ritka, hogy ezenfelül bármit is megengedhetünk magunknak” – mondta. Sőt, most október végére még a hűtőjük is kiürült, holott mindig úgy vásárolnak, hogy a hónap végéig kitartson.
“Őszi szünet van, ilyenkor itthon vannak a gyerekek, és többet esznek” – mondta Rozália. Így neki kell állnia kenyeret sütni, és a háztáji tyúkokból is levág egyet. Azt mondta, utoljára 2007-ben volt tartalék pénzük, “akkor még nem voltak gyerekek”.
Mihez kezdenek Besencén a közmunkások?
“Mi azt mondtuk, csinálunk egy kertészetet” – mesélte Ignácz József polgármester, hogy a 2006-os hivatalba lépése után hogyan próbálták beindítani a helyi gazdaságot. Közel 120 millió forint uniós forrást nyertek, amiből képzéseket szerveztek, felállították a fóliasátrakat, és a faluvégi inkubátorházat. Azóta paprikát, káposztát, vöröshagymát, dinnyét termelnek.
“Ha nem lenne a kertészet, akkor ugyanezért a bérért valami himbi-limbi munkát csinálnának, de ennyi ember nem is tudna dolgozni, mert nincs annyi árok meg út” – mondta a polgármester.
A megtermelt növények 80 százalékát értékesítik, a bevételt pedig visszaforgatják. A szigorú szabályok miatt azonban ebből a falusiaknak nem lehet hasznuk, így ők jobbára a terményekből kapnak eseti jelleggel. Ignácz szerint azonban minden túlbonyolított, például egy burgonyaadomány ügyében is önkormányzati határozatot kell hozniuk.
A polgármester problémának tartja továbbá, hogy a munkásai nem tudnak a közmunka mellett másodállást vállalni, és így több pénzt keresni. Szerinte a munkások azzal járnának jól, ha inkább elvégeznének egy képzést, és elmennének máshová dolgozni, a közmunkáslétből ugyanis nehéz kiszakadni. “Az idősebbek már nem fognak egyről a kettőre jutni, és a fiatalok is csak akkor, ha időben mozdulnak” – mondta.
A cikk az Abcúg oldalán jelent meg! – Kövesd az Abcúg Facebook-oldalát!
További cikkek az abcug.hu-ról az NLCafén:
- Hawaii önkéntesek építik a pesti hajléktalan új lakását
- “Az osztály vele együtt teljes csak!” – magyar osztálytársai harcolnak a kurd lányért
- Megmenekülhet a húsz éve itt élő kurd család