Még nehezebb lesz a felsőoktatási felvételi

nlc | 2015. November 16.
2017-től még nehezebb lesz bejutni a felsőoktatásba. A szakok jelentős részére már csak emelt szintű érettségével lehet majd bekerülni.

A kötelező és választható vizsgatárgyak listája szerint gyakorlatilag alig lesz olyan képzési terület, ahol a szakok egy részén ne követelnék meg az emelt szintű érettségi vizsgát – írja a Magyar Nemzet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által a napokban közzétett a 2017-es felvételi kritériumokra hivatkozva.

OKJ-s végzettségért vagy sportteljesítményért többletpontok járnak, ám az országos középiskolai tanulmányi versenyen elért helyezésekért csak bizonyos, például bölcsész vagy orvosi szakokon lehet többletpontokat kapni. Emelt szintű érettségiért, ha az legalább 45 százalékosra sikerült, tárgyanként 50 többletpont jár, legalábbis akkor, ha a tantárgy vizsgatárgyként szerepel a felvételiző által megjelölt szakon.

Ebben az évben minden tizedik érettségi vizsgát tették le emelt szinten a diákok. Az Oktatási Hivatal (OH) információi szerint évről évre egyre emelkedik az emelt szintű érettségik száma. 2020-ra már egyáltalán nem lesz olyan alap- és osztatlan képzés, ahol a felvételihez legalább egy tárgyból ne lenne kötelező az emelt szintű érettségi és a középfokú nyelvvizsga.

Exit mobile version