Párizsi merényletek: nem biztos, hogy Magyarországon át érkezett az öngyilkos merénylő

nlc | 2015. November 16.
Nem biztos, hogy a párizsi merényletek egyikét elkövető férfié volt a szír útlevél, amit nála találtak. A hatóságok megtévesztésére használhatta.

A francia hatóságok biztosak abban, hogy a párizsi merényletek egyik helyszínén talált szíriai útlevél Magyarországon is áthaladt tulajdonosa nem azonos azzal a merénylővel, aki felrobbantotta magát – jelentette vasárnap esti híradójában a France2 francia közszolgálati televízió.

Ha a két ember ujjlenyomata azonos lenne, a hatóságoknak bizonyítéka lenne arra, hogy a terrorista a migránshullámmal érkezett Görögországba, s onnan más országok mellett Magyarország érintésével Franciaországba. Ezt eddig elképzelhető feltételezésnek tartották, ugyanis szakértők szerint néhány száz euróért vásárolható hamis útlevelek vannak forgalomban a migránsok között. Egy másik feltételezés szerint  viszont a merénylő már régóta Európában tartózkodhatott, s a hatóságok megtévesztése céljából használta egy szíriai menekült útlevelét – hangzott el a francia köztelevízióban.

Az útlevél tulajdonosa, a 25 éves Ahmad al-Mohammad egyébként teljesen ismeretlen a francia hatóságok előtt, Magyarországról való távozása óta nyoma veszett Európában.

Exit mobile version