Betépve című oldalunkon futó cikksorozatunk azzal a céllal indult útjára, hogy összehasonlítsa a húsz évvel ezelőtti és a jelenlegi magyar kábítószerhelyzetet. Ennek megfelelően központi témájává vált a dizájnerdrogok térnyerése és az, hogy ezek a szerek milyen gyorsan okoznak függőséget, illetve mekkora károkat tesznek a használóban, de írásainkban foglalkoztunk a klasszikus kábítószerekkel, az ellátórendszerrel és olyan speciális témákkal is, mint a várandós függők helyzete.
Utolsó cikkünkben a Társaság a Szabadságjogokért Drogpolitikai Programjának vezetője, az oldalunkról a Drogriporter.hu-n kritikát közlő Kardos Tamás közreműködésével arra teszünk kísérletet, hogy általános képet adjunk Magyarország és a kábítószerek viszonyáról, és közben – részben a recenzióra is reagálva – kitérjünk olyan, eddig kevésbé tárgyalt kérdésekre is, mint a marihuána és a problémásnak nem minősíthető szerhasználat ügye.
Magyarország és a “drogosok”
A dizájnerszerek térnyerése persze ebben a beszélgetésben sem volt megkerülhető, és Kardos Tamás szerint is ez a legsúlyosabb problémaforrások egyike, sőt e területen a sejtések szerint talán csak Romániában olyan nagy a baj Európában, mint nálunk: kisebb vidéki településeken már nem is a marihuánát, hanem az alkoholt cserélik le rájuk. Ugyanakkor a TASZ munkatársa arra is felhívja a figyelmet, hogy minden relatív, hiszen az ital pozícióit aligha veszélyeztetik ezek a szerek mindaddig, amíg 6-800 ezer (sőt nemsokára talán egymillió) alkoholbeteg él Magyarországon – csak épp erről kevesebb szó esik, mert ahogy arról már mi is írtunk, az emberek hajlamosak úgy gondolkozni, hogy az illegális szerek automatikusan veszélyesebbek is. Ha pedig az önmagában is meglehetősen súlyos kábítószer-problémáról beszélünk (egyszerre értve ez alatt a “klasszikus” és a dizájnerszerek ügyét), az erről az oldalról is problémás társadalmi hozzáállás önmagában is kardinális kérdés.
“Magyarországon nagyon beékelődött ez a dolog – mondja Kardos Tamás. – A bő tíz éve zajló felmérések szerint rendre a kábítószer-fogyasztókkal szemben a legelutasítóbb a lakosság. Nincs semmiféle különbségtétel a kipróbálók, a rekreációs használók és azok közt, akiket a kapualjban találnak meg, többnyire mindenkit letudnak a »drogos« jelzővel, mert egyszerűbb kijelölni, hogy őket kell kitolni a környezetünkből, mint megérteni, miért kerültek ilyen helyzetbe.”
Ráadásul hasonló a hozzáállás általában akkor is, ha a szülő szembesül vele, hogy a gyereke a szerhasználó. A leggyakoribb reakció a pánik, a fiatal menthetetlennek és züllött alaknak bélyegzése, függetlenül attól, hogy függőségről van szó, vagy egyszeri próbálkozásról a marihuánával. A helyzetet még tovább rontja, hogy a médiában is rendszeresen látnak napvilágot – akár szakértőket is megszólaltató – cikkek például arról, hogyan nyomozhat a szülő a gyerek után, még távolabb lépve pedig azt is láthatjuk, hogy a politika is ezt a véleményt erősíti és szolgálja ki a kábítószer-fogyasztás kriminalizálásával.
“Elég csak a nyolcadik kerületi tűcsere 2014-es bezárásának ügyét nézni: az intézkedés kommunikációjában szinte hergelték a lakosságot, és ez hatékonynak is bizonyult” – mondja Kardos Tamás, hozzátéve, hogy ez a hozzáállás a politikai oldalaktól is független. “2007-ben dr. Frech Ágnes benyújtott az MSZP–SZDSZ-koalíciónak egy tervezetet a büntetések enyhítéséről, de ők is lesöpörték az asztalról.”
A világ halad előre, mi toporgunk
Az elutasítás egyébként nem egyedülálló reakció a világban, sőt tulajdonképpen ez az alapállás a drogkérdésben. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ez a megközelítés nem hatékony: mint Kardos Tamás mondja, elég az USA drogellenes háborújának kudarcára gondolni, ahol dollármilliókat, ha nem -milliárdokat költöttek el évente, de a problémák csak súlyosbodtak, a börtönök pedig megteltek bűnözőnek semmiképp, de sokszor még problémás fogyasztónak sem nevezhető rabokkal.
Ugyanígy citálható a lengyel példa is, ahol a 2000-es, még a magyarnál is szigorúbb drogtörvény eredményeként ezrével kerültek rács mögé a fogyasztók, egy évtized múltán azonban azt találták, hogy a segítő szándék ellenére tönkreteszik ezeknek az embereknek az életét.
Ennek megfelelően egyre többfelé alakul ki új álláspont – emeli ki Kardos Tamás. A változás indulhat fentről is: Barcelonában például a közelmúltban belövőszobát létesített egy szervezet, és a kezdetben útlezárásokkal tiltakozó helyi lakosságot egy hosszas, önkormányzati közreműködéssel zajló kampánnyal, illetve a szemmel látható eredményekkel sikerült fokozatosan a kezdeményezés mellé állítani. Reagálhat azonban a politika is a társadalom nyomására, ahogy az Lengyelországban vagy az Egyesült Államokban történt, ahol fél évszázad alatt egyes államok egészen a marihuána legalizálásáig jutottak.
“Az USA-ban a hatvanas évek óta rendszeresen mérik a legalizáció támogatottságát, és azt látták, hogy egy ideig tágult az olló, aztán elkezdett közeledni az ellenzők és a támogatók aránya. Onnantól hirtelen egész más érveket lehetett hallani a politikusoktól” – mondja Kardos Tamás.
A korábbi stratégia nyilvánvaló eredménytelensége mellett persze az is szerepet játszott a változásokban, hogy szép lassan egyre több híres ember nyilatkozott fűhasználatáról és arról, hogy elhibázottnak tartja a drogháborút, valamint hogy megjelentek a filmekben az inkább csak vicces, ártalmatlan füves karakterek, és hogy az internet térnyerésének köszönhetően könnyen elérhetővé váltak a hisztériakeltést megnehezítő tényszerű információk a témával kapcsolatban. A kilencvenes évek közepe-vége felé aztán Kaliforniában elkezdték gyógyászati célokra is használni a marihuánát, így ott fellazult a szigor, és megtörtént a valódi dekriminalizáció is.
Nem “drogmentesítés”
A drogpolitikai fordulatnak tulajdonképpen mindenütt ez a két lépés a sarokpontja: a dekriminalizáció és az orvosi célú használat engedélyezése. Előbbi lényegében annak az elfogadása, hogy a drogfogyasztó nem bűnöző, így a büntetések helyett inkább azt kell szorgalmazni, hogy a problémás használókat szakszerűen ellássák, utóbbi alapját pedig az képezi, hogy egyre több betegség kezelésében mutatkozik hatékonyabbnak a marihuána a hagyományos gyógyszereknél, miközben kevesebb mellékhatással is jár az alkalmazása.
“A droghasználat arányát ugyanakkor ezek az intézkedések nem feltétlenül befolyásolják – hívja fel a figyelmet Kardos Tamás. – Csehországban például 2012-re eljutottak oda, hogy a dekriminalizáció a kívánatos, és most már az orvos fel is írhat bizonyos tünetekre marihuánát, de a használat aránya európai szinten magas. Az érem másik oldalán viszont ott van Franciaország is, ahol kimondottan szigorúak a szabályok, és az ország mégis a kontinens legnagyobb fűfogyasztói közé tartozik. A szabályozás változtatásával kevésbé lehet hatni a használat elterjedtségére, arra viszont nagyon is, hogy akinek problémája van, az mit kezdjen ezzel, illetve hogy a nem problémás használók ne járkáljanak ki-be a börtönből és az eljárásokról. A felszabaduló anyagi forrásokat pedig ezzel együtt is hatékonyan lehet prevencióra fordítani, és többnyire ez is a gyakorlat.”
Magyarország világviszonylatban: árral szemben úszunk
Tisztségviselői nyilatkozatai és a minden tagállamra érvényes kábítószerügyi egyezmények alapján egyébként az ENSZ is afelé tendál, hogy a fogyasztást nem feltétlenül kell büntetni, és a gyógyászati használatot érdemes engedélyezni, sőt a Globális Drogpolitikai Bizottság egyik tagja, a brit vállalkozó, Sir Richard Branson által megszellőztetett információk szerint volt már szó arról is, hogy a tagállamokat dekriminalizációra kérik. Magyarországon ugyanakkor ennek egyelőre kevés hatása van.
“A hosszas viták árán elfogadott aktuális drogstratégia célja az, hogy a prevenció segítségével drogmentes társadalmat teremtsenek, de az ártalomcsökkentő szolgáltatásokhoz hasonlóan a megelőzés támogatása is csökken. Ráadásul engedélyhez kötötték a prevenciós szervezetek bejutását is az iskolákba, de az ajánlás túlságosan szigorú feltételei miatt a korábbi 280-ról 30-ra csökkent a tevékeny egyesületek száma – mondja Kardos Tamás. – Jelenleg az iskolák kevesebb mint felében kerül sor megelőző előadásokra, és ez is jellemzően általános prevenció, vagyis csupán összefoglalják, miről van szó, ami egyszerűen megerősíti eredeti hozzáállásukban a gyerekeket: a drogoktól tartózkodókat a távolságtartásukban, a kockázatkeresőket a kíváncsiságukban. Csak egy maréknyi iskoláról mondható el, hogy célzott, a problémás fiatalok megtalálására összpontosító prevenció zajlik, vagy hogy jól kiképzett szociális munkások dolgoznak akár nyolc órában is.”
Mindeközben a szankcionálás egyik alappillérét képező elterelésben a valójában problémásnak nem nevezhető szerhasználók ugyanúgy megjelennek, mint a függők és a dílerek, és együtt töltenek velük fél évet, ami könnyen lehet, hogy a kívánttal éppen ellentétes hatást vált ki, a visszaeső használók pedig egy értelmetlen körforgás részévé válva ki-be járnak a börtönből, míg állapotuk legfeljebb romlik, és a rendőrséget is feleslegesen terhelik. A legnagyobb probléma azonban Kardos Tamás szerint az, hogy a bajok nagyságát csak megbecsülni lehet.
“Az utolsó, több korosztályt érintő droghasználati felmérés hét-nyolc éves, tehát még a dizájnerszerek elterjedése előtt készült. Nincs információnk róla, hogy az egyes települések közt milyen eltérések vannak, melyik szert milyen korcsoportok használják, és milyen problémákat okoznak ezek. A lefoglalási statisztikákból tudunk tájékozódni, amelyek alapján nyilván lehet következtetni, de sokkal precízebb lenne mérni ezeket a dolgokat” – mondja a TASZ munkatársa.
Ettől függetlenül a keretek szerinte is adottak ahhoz, hogy Magyarországon is fordulat álljon be, főleg annak ismeretében, hogy a környező államokban is gondolkoznak már a dekriminalizáción. A nem is olyan régi hírek szerint a marihuána orvosi célú alkalmazásának kérdését már vizsgálják is, és ahogy Kardos Tamás fogalmaz, “ha a fogyasztási trendek befolyásolják a hazai helyzetet, akkor talán az EU-s politikai klíma is fogja”. Ugyanakkor azt is hozzáteszi: arra nem sok esélyt látni, hogy mi leszünk a legalizáló államok úttörői.
További cikkek kábítószerről és függőségről az NLCafén:
- Kiutak a függőségből
- A drog, ami gyorsabban öl, mint a heroin
- “Hülyének néznek, ha nem katizol“