Százezer delfin úszik egyszerre – videó

nlc | 2016. Február 26.
Egy csapat kiránduló hajója mellett úsztak el a delfinek, több mint egy órán keresztül. Nézzétek meg, hogy ugrándoznak!

 

Szeretjük a delfineket, mert okosak, szükség esetén segítenek egymásnak, és hát… olyan gyönyörűek! Nem mindennapi látványban lehetett része néhány kirándulónak, akik San Diego közelében hajókáztak éppen, amikor egy hatalmas delfincsapatot pillantottak meg.

“Minden irányból jöttek, és ameddig csak elláttunk, mindenütt delfinek kerültek a szemünk elé – mondta a hajó kapitánya, Joe Dutra. – Sok mindent láttam már a tengeren, de ilyet még sosem!”

A delfinek általában kisebb-nagyobb csoportokat alkotnak, előfordul, hogy 15-20 delfin halad együtt, de tudnak akár 200 egyedből álló delfincsapatokról is. A San Diego partjainál látott csapat azért volt különleges, mert a megfigyelők szerint 11 kilométer hosszan, 8 kilométer széles sávban úsztak együtt a tengeren, nagyjából százezren lehettek. Belegondolni is nehéz!

Hogy miért volt ennyi delfin egy rakáson, sajnos a kutatók sem tudják pontosan. A videó alatti hozzászólók egyike szerint mindegy is, de jó lett volna velük tartani…

 

Exit mobile version