Lövöldözésbe torkollt az italozás

nlc | 2016. Március 07.
A meglőtt férfi az elsődleges orvosi szakvélemény alapján súlyosan megsérült.

2016. március 5-én 11 óra 30 perc körüli időben N. Mihály 62 éves csengődi lakos házánál megjelent egy helyi ismerőse. Együtt italoztak, majd az ott lakó távozásra szólította fel a vendégét, aki azonban nem hagyta el az ingatlant. A tulajdonos ekkor egy légpuskával vagy annak utánzatával meglőtte a 48 éves férfit, aki ennek következtében az elsődleges orvosi szakvélemény alapján 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett – írja a police.hu.

A Kiskőrösi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyása mellett – indított nyomozást N. Mihállyal szemben.  A gyanúsított kihallgatásakor beismerte tettét.

Exit mobile version