Beismerte a gyilkosságot Vivien barátja

nlc | 2016. Március 11.
Autójában megfojtotta, majd a Kakucs melletti erdőben fél méter magas földet hordott a holttestre M. Vivien gyilkosa, a 20 éves K. Bálint.

Beismerte tettét az a kakucsi fiatalember, akit a múlt hétvégén a fővárosban eltűnt, majd csütörtökön holtan talált 20 éves Vivien meggyilkolásával összefüggésben fogtak el – értesült az MTI. Mint megírtuk, a nyomozók csütörtök hajnalban Dabas külterületén, egy erdős részen találták meg a szombatra virradóra eltűnt fiatal nő holttestét, a halálát az elsődleges adatok szerint idegenkezűség okozta.

A bűncselekménnyel összefüggésben egy 20 éves kakucsi férfit fogtak el, majd hallgattak ki, a 20 éves K. Bálint beismerte a gyilkosságot. A rendőrség szerint a férfi Dabas külterületén végzett nőismerősével, majd a holttestet a közeli erdőben rejtette el. A nyomozóhatóság kezdeményezte az őrizetben lévő fiatalember előzetes letartóztatásának elrendelését gyilkosság megalapozott gyanúja miatt.

Sajtóértesülések szerint a szintén kakucsi fiatal nő barátaival születésnapot ünnepelt a fővárosi Népliget egyik szórakozóhelyén. Szombat hajnali négy óra harminc perckor rögzítette a hely ipari kamerája, amint telefonálás közben kiment az épületből. Ezt követően “mintha elnyelte volna a föld“.

Rendes fiúnak ismerték

Vivien és K. Bálint gyermekkoruktól jó barátok voltak. A fiú ismerősei szerint Bálint évek óta szerelmes volt Vivienbe, egy ideig együtt is jártak. A kapcsolatot Vivien szakította meg, mert beleszeretett egy másik fiúba – tudta meg a Bors. Eltűnése előtt mégis régi barátját, Bálintot hívta fel telefonon, és kérte meg arra, hogy autójával vigye haza Budapestről Kakucsra.

Útközben azonban összevesztek, és a fiú annyira feldühödött, hogy megfojtotta Vivient. A lány holttestét a nagyapja gazdaságához tartozó erdőben rejtette el. Bálint félméternyi földet hordott az élettelen testre. Kakucson mindenkit megdöbbentett K. Bálint tette. Jóravaló, rendes fiúnak ismerték.

Exit mobile version