Hogy kezdődött a történetetek?
1998-ban házasodtunk össze, akkor 23 éves voltam, megbeszéltük, hogy jöhet a gyerek. A Kismama újságban olvastam egy cikket, hogy milyen vizsgálatokat érdemes megcsináltatni gyermekvállalás előtt. Elmentünk, ingyen kivizsgáltak, és kiderült, hogy a férjemnek nincs esélye engem teherbe ejteni, egy műtétet is javasoltak, ami majd rendbe hozza. A műtét után nemzőképesnek nyilvánították, de a gyerek csak nem jött. Közben én három hónapot dolgoztam a Pikler Emmi Csecsemőotthonban, és mind a nyolc gyerekbe beleszerelmesedtem, mindet örökbefogadtam volna legszívesebben. A meddőségi központban elkezdtek minket vizsgálni. Kiderült, hogy a férjem spermaszáma továbbra is kevés, ezzel nem vállalták az inszeminációt. Lombikot meg én nem akartam, mert abból a pénzből megcsináltatjuk a bútort, és annyira minden áron nem akartam szülni, hogy ilyen tortúrának kitegyem magam. Egy napig sírtam, meggyászoltam, hogy nem szülhetek, aztán megkönnyebbültem.
A férjed mit szólt?
Egyszer régen felhozta, hogy legyünk nevelőszülők, de akkor azt mondtam, amíg nincs saját gyerekem, addig nem akarok nevelőszülő lenni. De az élet másképp akarta. Márciusra lett határozatunk, és három hét múlva meg is kaptuk az első felajánlást. A nagybarcai csecsemőotthonba mentünk el megnézni egy 14 hónapos kisfiút. Láttam, hogy a férjem nem szeretné, én meg őrlődtem. Volt bennem egy ellenérzés, de akartam is nagyon. Mert mi az, hogy egy cigány kisfiút nem viszünk haza?! Akkor felhívtam Mórucz Lajosnét a Gólyahírtől, mert náluk is várakoztunk, ő mondta, ha bármilyen ellenérzésem van, nem szabad igent mondani.
Az volt a baj, hogy cigány volt a kisfiú?
Igen, akkor még volt egy kis ellenérzésem emiatt. Közben a Nők Lapja Café fórumán megismerkedtem más örökbefogadókkal, akikkel ma is barátságban vagyok, elkezdtünk találkozgatni. Ott az egyik lány egy cigány testvérpárt fogadott örökbe, és gyönyörűek, imádni valóak voltak a gyerekek. Sokat beszélgettünk erről, és már őrjöngtem a férjemnek, hogy gyereket akarok, ha cigány, akkor cigányt.
Eltelt nyolc hónap, januárban munkát váltottam, előtte felhívtam a Tegyeszt, mire számítsunk. Mondták, hogy még pár év.
Február elején aztán telefonáltak, hogy van egy kéthónapos kislány csecsemőotthonban, valószínűleg roma származású, megnézzük-e. Megnéztük, és szerelem volt első látásra. Nem volt kérdés, hogy hazavisszük. Kata az első találkozáson csak engem nézett. Mikor mondtam neki, nézz apádra is, megnézte a férjemet. Három hétig jártunk be ismerkedni, már zokogtunk a kapuban, hogy miért kell otthagyni, s végül sikerült hazavinni.
Rögtön beadtuk a papírt a második gyerekre. Akkor alakult a Fészek Alapítvány, mi voltunk az ötödikek a sorban, oda már úgy jelentkeztem, hogy cigány kisfiút szeretnék.
Közben a kapcsolatunk a férjemmel már nem volt az igazi, nem beszélgettünk, eltávolodtunk egymástól. Egy udvarban laktunk az anyósommal, az sem tett jót. Anyagilag sem álltunk jól, s végül kimondtuk, hogy ne legyen második gyerek. Ha Katának születik vér szerinti testvére, akkor igen, de egyébként nem. Írtam levelet az Alfának, a Fészeknek és a Gólyahírnek, ahol várakoztunk, hogy visszalépünk.
Hunor egy hétfői napon született. Mi másnap utaztunk volna a Balatonra, mikor felhívott Budai Ági a Fészektől, hogy van egy egynapos kisfiú, valószínűleg roma, megnézzük-e? Valószínűleg elfelejtette a lemondásunkat. Megkérdeztem a férjemet, hogy mi legyen. Igent mondott. Azonnal elmentünk a kórházba.
Életemben nem láttam egynapos gyereket, sárga volt, lila volt, fekete volt. Nagyon csúnyának láttam, de a főnővér az mondta, rég született ilyen szép gyerek, mert nem volt csúcsos a feje. Ági kérdezte, hazavisszük-e. Igent mondtunk. Kata megpuszilta a lábát. Nagyon meghitt látogatás volt.
Aztán szóltak az anyukának. Egy gyönyörű roma nő volt, a nyugalom áradt belőle. Meglátta Katát, és megnyugodott. Másnap együtt mentünk a gyámhivatalba. Beszélgettünk, de nem kérdeztem sokat, nem jutott eszembe semmi. Várta Hunort, de már volt egy hároméves kisfia, akit imádott, és tudta, ha nem képes ellátni őket, akkor mindkét gyereket elveszik tőle. Annyira ragaszkodott nagyfiúhoz, hogy nem akarta, hogy őt elvegyék.
Hunort ötnaposan vittük haza. Kata temperamentumos kislány, olyan, mint én, sokat összevitatkozunk a mai napig. Hunor viszont már a hangomra megnyugodott. Evett, aludt. Hároméves koráig eszményi gyerek volt, mondtam, hogy ilyen gyerekből még tízet elvállalok. Most is az, csak már nagyfiú.
Kata nem bújós, az első hónapokban hátrafeszítette magát, nem lehetett megölelni. Hunor bújós, este ölelkezünk, ha össze vagyunk veszve, akkor is összeölelkezve köszönünk el. Katát csak akkor lehet megölelni, ha ő is akarja.
És a párod? Vele hogy alakult a kapcsolatotok?
Hazajött este, befeküdt Kata mellé és elaludt a gyerekkel, este 11-kor kelt fel, mikor én mentem el aludni. A minimális beszélgetés is megszűnt, ami volt. Átaludta az estéket, megszűnt az a lehetőség, hogy beszélgessünk arról, mi történt aznap. És az anyósom is ott élt, beleszólt az életünkbe. Én elég szókimondó vagyok, ez se tetszett neki. Szép lassan mentünk szét. Mondtam, hogy addig várjunk, amíg a gyerek kétéves nem lesz, mert el akarok menni dolgozni. Nem változott semmi.
Végül a férjemmel együtt elköltöztünk albérletbe, mert elegem volt az anyósomból, de már késő volt. Aztán rengeteget dolgoztam, mert hitelünk is volt. A gyerekek sírtak, hogy nem látnak. A férjem az anyukája kifőzdéjében dolgozott, de nem keresett sokat. Lett volna lehetőségünk Ausztriába kimenni, neki szakácsnak, nekem masszőrnek, de nem vállalta. Én segítettem volna neki jobb állást keresni a neten, de ő nem akarta. Megkérdeztem, miért nem hagyja ott az anyukáját. Azt felelte, nem tudja. Ott lett vége, én ott lezártam. Úgy éreztem, hogy ő az anyukáját választotta.
Ez korábban nem tűnt fel?
A gyerekek előtt nem foglalkoztam vele, de akkor sem volt másmilyen. A gyerekeknél már fontos volt, hogy egy család legyünk. Mi egy vallási gyülekezetben ismerkedtünk meg. Beszéltünk a szeretetről, hogy egy apának, anyának mi a feladata a családban, és ez nem működött. A férfi feladata, hogy gondoskodjon a szeretteiről, és nem tudtam elviselni, hogy nálunk ez nem működik. Nem volt szeretet a családban. Képmutatásnak éreztem, hogy eljárunk a gyülekezetbe, otthon meg dúl a háború. Mikor elváltunk, az egyházból is kiléptem.
A férjed könnyen beleegyezett a válásba?
Mindenbe az utolsó pillanatban ment bele. A mai napig azt gondolja, hogy én azért váltam el, mert nem akartam fizetni a hitelt. Én meg úgy érzem, hogy ő nem lett apává, a felelősséget nem vállalta. Elfelejtett dolgokat, nála a mai napig nincs otthon gyógyszer, lázmérő, nem köti be a gyerekülésbe a gyerekeket. Az a jó, hogy már nagyok, van annyi eszük, hogy szóljanak. Felelősségtudata a mai napig nincs. A válás óta nem kérdezte meg, mi van a gyerekkel az iskolában. Én, ha valami jó hír van, ha jó jegyet kapnak, telefonálok neki. Most például jó hír, hogy Katának példás a magatartása, pedig tavaly hármas volt. Rengeteg gond volt vele, megsínylette a válást, de most jól van. Átvittük egy másik iskolába, jár pszichodráma csoportba is. Most Hunorral nehéz, ő verekszik.
Te is jársz valahova?
Én sajnos nem tudom megoldani, nincs segítségem. De az is nagy segítség, hogy míg a gyerekek pszichodrámán vannak, mi szülők beszélgetünk, azt érzem, nem én vagyok az egyetlen, aki ilyen problémával küzd. Ami nagyon rosszul esik: Kata többször reklamál, ha valamit nem veszek meg neki. De ha eljössz hozzánk, látod, hogy megvan az mp3-lejátszó, a Barbie, az a Playmobil, amit szeretett volna, Hunornak megvan a Legója. Ha nem eszem, hát nem eszem, de igyekszem mindent megvenni nekik, amit fontosnak látok. Korlátok persze vannak. De ha valamire nemet mondok, Kata jön azzal, hogy utálatos vagyok. Nehéz…
Meg van szabva, mennyit tudok költeni egy nap. Három hétre elég a fizetésem, nem tudok megvenni neki egy 150 forintos péksüteményt, mert abból megveszem több napra a tízóraiját. Próbálom őket elvinni programokra, ha találok ingyenes rendezvényeket.
De sokszor durcáskodnak. Volt, hogy állatkerti látogatást szerveztem, és nem akartak jönni, mert éppen haragban voltak. Ezek nagyon bántanak. Szeretnék egy kis plusztürelmet a gyerekekre.
Lehet, hogy átlátják, hogy ezzel tudnak bántani?
Kata átlátja, Hunor próbálkozik. De most normalizálódott a helyzetünk. Minden második hétvégét az apjuknál töltik, és az én hétvégéimből is kap három órát az apuka. Vele is jó a kapcsolatuk.
Sajnos utólag kiderült, hogy a cigány származásban sem volt egyetértés köztünk. Egyszer Katának azt mondta az anyósom, hogy ő nem cigány, és a lányom kérdőre vont. A férjem rám támadt, hogy miért kell ezt mindig hangoztatni. A gyerekek tudják, hogy ők cigányok. Ezt nem hangoztatjuk, de így fogadtuk őket örökbe, és nekik tudniuk kell, együtt beszéltük meg, hogy ez nem titok. Utólag derült ki, hogy a férjem nem értett egyet semmivel, ő nem szerette az én örökbefogadó barátaimat, pedig ott volt, jött a találkozókra, beszélgetett, kirándultunk, utazgattunk együtt. És most kibökte, hogy nem is szeretett velünk lenni. Olyan, mintha nem is ismertem volna a férjemet! De a gyerekekhez nagyon ragaszkodik, mindig elviszi őket láthatásra.
Megviselte a gyerekeket a válás?
Kata nagyon megszenvedte. Ő négyéves volt, mikor elváltunk. Hunoron nem látszott annyira, mert vele nem volt olyan szoros a férjem kapcsolata, de Katán majomszeretettel csüggött a párom. Úgy köszönt el tőle minden alkalommal, mintha utoljára látná. Harcolok Katával. Nagyon egyformák vagyunk. Erős akarata van, mint nekem. Azért kezdtünk el járni pszichológushoz, mikor elsős lett, mert hozzányúlt másnak a dolgához. Visszaadta, nem vette el, de hozzányúlt, Akkor vittem el pszichológushoz, s kiderült hogy figyelemzavaros. A pszichológus azt mondta, hogy azért mer engem bántani, mert biztos pontnak érez. Sok bántást kapok Katától, de azért van, hogy jön hozzám, bújik, mondja, hogy szeret.
A gyerekek tudják, hogy örökbefogadottak?
Igen, Katával évente visszamegyünk a csecsemőotthonba. Az utolsó évben volt, hogy Kata végre jókedvűen jött. Rengeteget kérdezett Zsuzsa nénitől, megsimogatta a gyerekeket, minden szobába bement. Ez családi esemény volt nálunk mindig. Hunornak meg csináltunk egy montázst arról, mikor hazahoztuk. Az első képen a vér szerinti anyával állunk a gyámhivatalban, Kata kérdezte is, ki ez a néni. Hunor nem kérdezett semmit. Mondtuk, hogy ő volt a nénije.
Van kapcsolat az örökbeadóval?
Nincs. Mi meghagytuk a lehetőséget, hogy az alapítványon keresztül bármikor kérhet fényképet, de nem élt ezzel. De az örökbefogadás nálunk teljesen természetes a családban. Nemrég a szomszéd srác segített feltenni a képeimet a falra, elkezdtünk beszélgetni, mesélte, hogy a felesége nagyon sokáig szoptatta a kislányukat, és mondta, hogy biztos titeket is sokáig szoptatott anya. Mire ők teljesen természetesen közölték, hogy nem, minket nem szoptatott, minket örökbefogadott.
Érik őket bántások a bőrszínük miatt?
Egyszer Hunort megkérdezte egy kisfiú, hogy te miért vagy ilyen barna színű? Mire Hunor rávágta: azért, mert így születtem. Aztán az iskolában az első héten lecigányozta egy fiú, akkor sírva jött haza. Azt megbeszéltük, de pozitívan hangsúlyoztam, hogy milyen jó szeme van a fiúnak, hogy felismerte a származását. Felhívtam egy cigány ismerősömet, aki azt mondta, hogy természetesen, viccesen kell kezelni, és jól csináltuk. Azóta nem csúfolják. Volt, hogy Katának is mondták, hogy sötét a bőre, de nem vette zokon. Egyébként a saját anyám nem beszélt velem két hétig, mikor hazavittük Hunort.
Miért?
Mert “miért kell örökbe fogadni még egy gyereket”. Az se tetszett neki, hogy cigány. Katát szerették, de rajta nem látszott.
Van egy mondat, amitől nagyon félnek az örökbefogadók: ne szólj bele, nem vagy az anyám. Te megkaptad már?
Kata mondta már, hogy te nem vagy az anyukám. Erre azt feleltem: kislányom, van egy rossz hírem. Én vagyok az anyád. Nem én szültelek, de én vagyok. Ez szomorú dolog, de ugyanolyan makacs vagy, mint én, rám hasonlítasz, én neveltelek, én keltem fel hozzád, mikor beteg voltál, én vagyok az anyád. Elnevettem magam, és ő is.
Akkor jól lekezelted.
Azzal tud bántani, hogy nem teszek meg mindent, nem veszek meg mindent. De az örökbefogadáson nincs konfliktus.
Milyen egy kétgyerekes elvált anya szerelmi élete? Jelent nehézséget, hogy a gyerekek örökbefogadottak?
Igen, főleg, hogy cigányok.
Egy férfival már majdnem összeköltöztünk, mikor felolvasott egy cigányviccet. Én mondtam, hogy ilyen vicceket nem szeretnék hallani. Erre érzékeny vagyok. Nem vitatkoztam, csak megmondtam, hogy nálam két tabu van, a cigányozás és az abortusz. Mindkettőt ellenzem, de nem vagyok hajlandó vitatkozni. Ha én tiszteletben tartom a másik nézetét, ő is tartsa tiszteletben az enyémet. Ez olyan vitát generált köztünk, hogy megtört bennem valami. Emiatt is lett vége.
Interneten szoktam ismerkedni egyébként, mert eljárni nem tudok.
Az ismerkedés mely pontján árulod el, hogy van két örökbefogadott gyereked, akik cigányok?
Az örökbefogadást nem mondom el rögtön, csak rákérdezek, hogy mi a véleménye a cigányokról. Elképesztő, milyen rengetegen rasszisták.
Eléggé leszűkíted a kört.
Ne dohányozzon, ne politizáljon, ne legyen rasszista. Ha a cigánykérdésen túljutunk, meg azon, hogy két kiskorú gyerekem van, elkezdünk levelezni, megnyílunk, és akkor szép lassan elmondom. De általában hamar véget ér, sok férfit elriasztanak a gyerekek. Nagyon kevés az a férfi, aki tényleg érdeklődik tovább.
Úgy gondolod, jobban elriasztja őket, mint két vér szerinti gyerek?
Ezt nem tudom.
Két pici gyerekkel nem könnyű ismerkedni. De azért próbálkozom. Kata már a fejemhez vágta, hogy jó lenne megállapodni. Nem szeretek olyanokkal ismerkedni, akiknek nincs gyerekük, mert a többségük nem tudja, milyen gyerekkel élni, és esetleg még akar gyereket.
Neked lehet még gyereked?
Lehetne, de ahhoz olyan férfit kéne találni. De én már nem akarok minden áron szülni, 41 éves vagyok, egyedülálló anyaként meg elég a kettő gyerek is. Most elégedett vagyok az életemmel, nem akarok többet, az erőmön felül. Nem élném túl a napokat, ha nem lennék elégedett azzal, amim van.
Több hasonló történetet is olvashattok a gyermekvédelemről az SOS Gyermekfalvak által működtetett a Gyereksorsok blogon.
További cikkek az SOS Gyermekfalvaktól az NLCafén:
- “Akkor volt a legnagyobb sírás-rívás, amikor az egyéves kisöcsémet elvitték”
- “Anyám hozott be, hogy csak nyaralni jövünk.”
- “Amikor meglátták a sebeimet, megsimogattak. Akkor múlt el az én szégyenem.”
- “Szeretném egyszer majd én is élvezni a terhességet.”
- “Végigcsináltuk az örökbe adást, de közben belehaltunk” – egy nevelőanya hétköznapjai