Vigyázz, így vernek át a Pay-Pallal!

nlc | 2016. Április 22.
Újfajta paypalos csalásra derült fény, de megvan a megoldás, hogyan lehet kikerülni a netes bűnözőket.

Az Index még múlt héten kapta az első jelzéseket, hogy a PayPal nevében ismeretlenek hamis emaileket küldenek ki a felhasználóknak, és aki óvatlanul kattint, majd a valódinak tűnő bejelentkezésnél megadja adatait, annak megpróbálnak pénzt leemelni a számlájáról.

Az internetes bűnözők 100 ezer forint körüli összegeket próbálnak elutalni a számlákról, és ha ez nem sikerül, kisebb összeggel próbálkoznak. Volt olyan magyar áldozat, akit az OTP értesített, hogy próbálkoztak a PayPal-fiókjához kötött bankkártyáján..

A csalók adathalász levelükben azt írják, hogy a PayPal-fiókot valamiért részben zárolták, és nem minden funkció érhető el, de nem részletezik, hogy pontosan mi történt és miért, hogy minél többen kattintsanak a hamis linkekre. Egyébként már a levél feladója sem stimmel.

Ez a kamulevél – Fotó: Index

Hogy lehet védekezni?

Érdemes bekapcsolni a Gmailben az eredeti feladókat külön ikonnal jelölő funkciót, sőt a Paypalnál még érdemes bekapcsolni a kétlépcsős beléptetést is, ami pontosan ugyanúgy működik, mint a banki rendszereknél: ilyenkor az oldal belépés után még sms-ben is küld kódot, amit meg kell adnunk, így akkor sem férhetnek hozzá a fiókunkhoz, ha a felhasználónevet és a jelszót megszerezték.

Exit mobile version