“Az egyedüli család szerintem mi vagyunk itt, akik olvasnak esténként a gyerekekkel” – Viktor kissé túloz, de nem teljesen a levegőbe beszél. A huszonéves férfin kívül valóban nem sokan büszkélkedtek azzal a Nógrádszakál elhanyagolt házaiban élők közül, hogy könyvet tartanának otthon a gyerekeknek, vagy hogy közösen mesélnének.
(A cikk eredetileg az Abcúg.hu-n jelent meg Ballai Vince tollából)
Viktor elárulta, azért olvasnak mindennap: mert vallási előírás. Csatlakoztak a jehova tanúihoz, ahol mindennap szokás a Bibliából olvasni. “Reggel megköszönjük, hogy felébredtünk, és ennek része a szövegolvasás is” – mondta, de olvasnak esténként is, előző nap például Ábrahám története volt soron. Utána kérdéseket is feltesznek a gyerekeknek a szöveggel kapcsolatban – mondta, bár a kicsik maguktól nem olvasnak. “A tévé nagyon megy, nem is akarom tiltani.”
Viktor szülei évekkel ezelőtt csatlakoztak a felekezethez, ő akkor kamaszként nem sokat törődött vele, de “valami megragadt a fejében”. Aztán, amikor pár éve hallotta, hogy járnak arra az aktivisták, szólt a feleségének, nehogy elküldje őket. Viktor egyelőre kereszteletlen hírnök, és gyakran jár családjával a felekezet közös programjaira. “Ilyen közösség máshol nincsen.” A férfi amúgy közmunkás, ottjártunkkor éppen a patakpart megtisztításához készülődött a nógrádszakáli Rózsadomb tövében, egy kempingszéken ülve.
A minap egy szakmai műhelynapon boncolgatták a mélyszegénység és az oktatás összefüggéseit. Ennek lényege, hogy az oktatás lenne a legjobb eszköz, hogy a hátrányos helyzetű, szegény családokba született gyerekek felnőttként ne munkanélküliként vigyék az adóforintokat, hanem munkával járuljanak hozzá a nemzeti jövedelemhez. Jelenleg azonban nincsenek jó esélyei egy ilyen családba született gyereknek, a tehetségesek is közmunkásként végzik. A konferencián elhangzott egyik sarkalatos megállapítás az volt, hogy a szegény családokban kevesebb a könyv, kevesebb idő jut mesemondásra, és kisebb a szülők szókincse, ami hozzájárul a hátrányokhoz.
Körbenéztünk Nógrád megye egyik szegényebb településén. A megye az elmaradottabbak közé tartozik, az életszínvonal mutatóit nézve a rangsor végén van, különösen legészakibb, a szlovák határ mentén fekvő régiója áll rosszul. Nógrádszakál is ide tartozik, a település kicsivel több mint hatszáz lakosára 134 foglalkoztatott és 76 munkanélküli jut a 2011-es népszámlálás adatai szerint.
Viktorhoz hasonlóan mások is pihenőidejüket töltötték a közmunkában dél körül, amikor arra jártunk. Imréék például házuk kerítésénél ücsörögtek, és beszélgettek. A hosszú aranyásóbajuszt növesztő férfi unokái között van óvodás és iskolás is, egyik lányuk fogyatékos, gyerekkönyvekkel nem büszkélkedhetnek. Fia, a 18 éves Ricsi – aki azt mondta, mostanában tanácsolták el az általános iskolából – azonban kölcsönzött egy könyvet a könyvtárból. Az egyik fiókban tartja, hogy a kisebb gyerekek ne tegyék tönkre. Szexbotrányok a címe, és királynőkről, hercegekről van benne szó – mondta büszkén és sokat sejtetően, majd meg is mutatta.
A kisebbektől máshol is jobb eldugni a könyvet, már ha van. Pár házzal odébb Julianna, akinek a fia Ludányhalásziba jár iskolába, azt mondta, hogy a Magyar népmeséket, amit még a szüleitől kapott annak idején, kislánya már alaposan megszaggatta. Az eredetileg fodrásznak tanuló – de nem végzett – fiatal anya azok közé tartozott, akik azt mondták, élettársával együtt szoktak foglalkozni iskolás gyerekükkel: átnézik együtt a házi feladatot. Ő inkább matekban segít, ha tud, férje – aki szobafestő, és egy vállalkozóval jár dolgozni építkezésekre – az olvasásban. Ha telik rá, szoktak venni könyvet is, de inkább iskolai felszerelésre költenek, “mert az fontos” – mondta.
Juliannával egyik barátnője, Noémiék udvarán beszélgettünk. Noéminak még kicsik a gyerekei, de azt mondta, van könyvük. A kis polcon, a gyerekjátékok között keresgélve elő is került a több darabra esett, kemény lapos mesekönyv. “A kislány nem sokáig tűri őket” – mentegetőzött a fiatal anya, aki gimnáziumba járt Balassagyarmatra, de nem fejezte be. “Olvasnánk is neki esténként, de nem hallgatja végig, inkább a tévét nézi” – mondta.
A tízéves Mátyásnál egyetlen könyv volt otthon, az is iskolai, bár általában nem szokta hazavinni a tancuccait, mert délután, a napköziben elvileg megtanulják a leckét. A mi világunk környezetismeteret tankönyvbe állítása szerint néha belelapoz, de amikor megszólítottuk apró házuk udvarán, éppen egy rossz villa fogait hajlítgatta a tavaszi napfényben. Neki is közmunkás az édesapja, anyja pedig gyesen van otthon kistestvérével, Sherezádéval. A rózsaszín, elemes játékventilátorát megátalkodottan zümmögtető kislány játékai kis polcon gyűlnek a tornácon.
Tibor éppen kerítést épít tizenéve befejezetlen háza körül. Hántolatlan akáctörzseket állít fel kisebbik fiával. Neki egyetlen unokája jár még csak iskolába, de az 56 événél idősebbnek látszó férfi elégedetlen. Morcosan visszhangozza a pedagógustiltakozások egyik gondolatát, hogy leterheltek a gyerekek. Könyvet nem tartanak otthon, unokái szívesebben tévéznek “abból is tanulnak”, vagy játszanak az udvaron “szabad játék is kell a gyereknek”.
Könyvek és oktatás helyett évek óta befejezetlen házáról beszélt, megmutatta, hol lenne eredetileg a bejárat, elmesélte, hogy annak idején amikor megépítette, mennyivel rövidítette meg a kivitelező – pedig így is sok mindent ő maga csinált. Eredetileg kőműves volt, és Pesten dolgozott sokat, sőt munka után karatézni járt. Most nincs munkája, a közmunkából kitették, azt mondta, azért, mert nem rejtette véka alá felháborodását, hogy sokan csak névleg, papíron dolgoznak a programban, és hogy a munkavezető olyan ember szerinte, akinek nem is lenne hozzá képesítése.
Bertalan a Főkefe helyi asztalosüzeménél dolgozik minimálbérért. Ő igyekezett odafigyelni gyerekei tanulmányaira, könyveik is vannak. Lányát híres zenészhez szeretné járatni gitáriskolába a közeli Salgótarjánba, de huszonéves fia hiába végzett informatikai középiskolát, nem talál munkát a közelben, ráadásul a közmunkából is kiesett.
A fiú koraszülött volt, emiatt midig is rossz volt a szeme, a közelmúltban fél szemére meg is vakult. Fogyatékosságára azonban szerinte nem voltak tekintettel a közmunkaprogramban. “Kirakták a patakba gazt vágni”, és hiába kérte, nem kapott könnyebb munkát, egy hét után abba is hagyta. Budapestre talán mehetne, de akkor minden pénze elmenne az albérletre és az utazásra. Példájuk jelzi, a magasabb végzettség sem feltétlenül jelent biztos kiutat.